Belföld

Tagadja az ÁNTSZ, hogy fertőzés-vészhelyzet lenne a kórházakban

Megtévesztőnek nevezték az egyik orvos-szakszervezet alelnökének nyilatkozatát.

A Magyar Idők az ÁNTSZ-re hivatkozva arról ír, hogy „megtévesztőek” azok a nyilatkozatok, amelyeket a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke adott az utóbbi időben a kórházi fertőzésekről.

Hegedűs Zsolt azt állította: Magyarországon „kórházi fertőzési vészhelyzet van, de ezeket az adatokat titkosították”. A kormánypárti lap cikke szerint ugyanakkor az Országos Epidemiológiai Központ honlapján bárki számára hozzáférhetőek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések adatai.

Azt is közölték, hogy 2014-ben harmadával kevesebb kórházi járványt regisztráltak Magyarországon, mint az azt megelőző évben. 111 járványt okozó kórházi fertőzés szerepel az összesítésben, melyben több mint 1300-an megbetegedtek és 18-an meg is haltak. A járványok 60 százaléka „nem specifikus”, egyéb közösségekben is előforduló fertőzés volt.

Megjegyzik, hogy a kórházi fertőzések és járványok nemcsak Magyarországon, hanem világszerte komoly, egyre nagyobb problémát jelentenek, a becslések szerint csak az EU-ban évente 4,1 millió beteg kap el valamilyen fertőzést kórházi kezelése folyamán. Az ÁNTSZ szerint az ilyen esetek 30-50 százalékát a legnagyobb gondosság és a higiénés rendszabályok betartása mellett sem lehet megelőzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik