Nagyvilág

Éhező szíriai városnak dobtak segélyt orosz gépek

A 200 ezres Deir-ez-Zórt a kormányerők és az Iszlám Állam is ostrom alatt tarja, és csak légi úton lehet megközelíteni.

Orosz teherszállító repülőgépek humanitárius segélyszállítmányokat dobtak le a szíriai kormányerők és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei által egyaránt ostromlott Deir-ez-Zór város több negyedében – jelentette csütörtökön a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

37,5 tonna érkezett

A SANA szíriai állami hírügynökség a helyi vörös félhold közlését idézte, amely szerint szerdán 37,5 tonna élelmiszersegély érkezett az ország keleti részén fekvő város lakóinak megsegítésére. Ez annak a 90 tonnás szállítmánynak az első része, amelyet a város lakosságának szántak, s amelyet további segélyek követnek.

Deir-ez-Zór tartomány az Iszlám Állam kezén van, a tartomány azonos nevű székhelyének egyes részeit azonban a szíriai kormánycsapatok tartják ellenőrzésük alatt. A dzsihadisták korábban nagyszabású offenzívát indítottak a város kormányerők uralta részei ellen, amelyet több mint egy éve blokád alatt is tartanak. A város 200 ezer lakója éhezik, a kormányerők és a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató milíciák pedig a megfigyelők szerint hasznot húznak nyomorúságos helyzetükből.

Se élelmiszer, se gyógyszer

A városba szárazföldön senki sem juthat be oda, az egyes részeit, illetve repülőterét ellenőrzés alatt tartó kormányerők pedig nem engedik be a légi úton érkező segélyszállítmányokat, illetve megtiltották a helyieknek, hogy távozzanak.

Az ENSZ nemrég figyelmeztetett arra, hogy Deir-ez-Zórban egyre romlanak az életkörülmények. Az éhező diákoknak jártányi erejük sincs, így az iskolák konganak az ürességtől, a még működő kórházaknak pedig nagy szükségük lenne gyógyszerre, kötszerre, eszközökre, de legfőképpen személyzetre. Már eddig is sokan meghaltak az élelmiszerhiány és az orvosi ellátás hiánya miatt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik