A pénzérmék vagy kisebb, építés során elvesztett tárgyak felbukkanása még érthető lenne, de egy lókoponyát nem túl könnyű csak úgy elveszíteni.
A témát kutató régész, Sonja Hukantaival szerint a koponyákat rituális építési áldozatok voltak, hiszen egy új ház új áldozatot követel, és erre a célra a legkönnyebben a háznál tartott vagy könnyen beszerezhető állatok egyikét használták.
A koponyák kétféle feladatot láttak el. Egyrészt természetesen jó szerencsét hoztak a ház lakói számára, valamint megvédték őket a természeti csapásoktól és ártó szellemektől.
A lókoponya a régész kutatásai szerint ezen felül gyermekáldást, egészséget és jó termést is biztosított. Az északi országok – így Finnország – mondavilágai szerint a házak külső falainak egyike alá ásott csontok a boszorkányokat is távol tartják.
Más háza alá elásva természetesen az rontást hozott, és ellopta az abban élők szerencséjét.
Emellett javították a helyiségek akusztikáját, hiszen a koponyaüreg felerősítette a tánc, ének vagy zene hangjait. Nem meglepő tehát, Skandináviában az otthonok mellett a templomoknál, sőt, a csűröknél (!) is kihasználták ezt a lehetőséget. Utóbbi némiképp érthetetlen, de – ahogyan a régész elmondta –,
fontosnak tartották, hogy a cséplés hangja messzire hallatsszon, és egyébként is, a hangos zaj is távol tartotta a gonoszt.
A hitvilág mellett tehát a praktikum is helyet kapott a lókoponyák használatánál, ennél egyszerűbben pedig egészen biztosan nem üthettek volna két legyet egy csapásra.
