Nagyvilág

Rengeteg embert végzett ki az Iszlám Állam Moszulban

Több mint 300 embert végeztek ki az utóbbi napokban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet harcosai - közölte hétfőn egy kurd biztonsági forrás.

A kivégzettek valamennyien a rendőrség és a hadsereg volt tagjai, valamint polgári aktivisták voltak, akiket az ISIS az iraki biztonsági erőkkel való együttműködéssel vádolt meg

– ismertette Mahmúd Szúrcsi, a Moszul felszabadításával megbízott Nemzeti Mozgósítás nevű kurd szervezet szóvivője. Szúrcsi nem tért ki arra, hogy pontosan mikor hajtották végre a gyilkosságokat Ninive tartomány székhelyén.

A tömeges kivégzések azt bizonyítják, hogy az Iszlám Állam harcosai tényleg tartanak Moszul lakóitól, akik nem támogatják a csoport által képviselt szélsőséges iszlámot

– mondta a szóvivő a Hszinhua kínai hírügynökségnek.

Az iraki fővárostól, Bagdadtól mintegy 400 kilométerrel északra található Moszult 2014 júniusa óta tartja ellenőrzése alatt az Iszlám Állam. A városnak a dzsihadisták bevonulása előtt 2 millió lakosa volt, többségében szunniták. Az ISIS kezén lévő városok közül Moszul a legnagyobb.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik