Forma-1

A Mercedes Rosberg eltiltásáról szavaztatott

A Forma-1 éllovasa a legutóbbi futamon történtek retorziójáról faggatta rajongóit. 

Pénteken újabb csúcstalálkozó lesz a Mercedes brackleyi bázisán, ahol a Belga Nagydíjon történt Lewis Hamiltont – Nico Rosberg affér lesz a téma. A német már a Belga Nagydíj második körében nekiment csapattársának, aki emiatt defektet kapott, és végül nem szerzett pontot.

Hogy az erre való felkészülés jegyében, vagy sem, azt nem tudjuk, minden esetre az biztos, hogy a Mercedes a Twitter-csatornáján tartott egy közvélemény-kutatást, amelyben arról szavaztatta követőit, hogy ők engednék tovább a szabad versenyt vagy csapatutasítást vezetnének be. A szabad verseny mellett elsöprő többség, 92 százalék állt ki, de az igazán érdekes kérdések csak ezután jöttek.

Kérdés volt még, hogy “ha szabad a verseny, milyen büntetés járjon az egyetlen szabály, a ‘nincs ütközés’ elv megszegéséért?”, és az is, hogy “érdemel-e egy versenyre szóló felfüggesztést egy pilóta, még akkor is, ha a csapat így nem tudja maximalizálni a konstruktőri pontjait? Vagy az időmérőn kellene sorrendet felállítani a pilóták között?” – számolt be a vezess.hu.

A kérdések ebben a formában arra utalnak, mintha a Mercedes fontolóra vett volna egy nagyon komoly büntetést Rosberggel szemben.

Ami egészen biztos, a Daimler-főnök Dieter Zetsche hallani sem akar a csapatutasítás bevezetéséről. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik