Nagyvilág

Barátjánál aludt a lány, aki azt állította, hogy menekültek erőszakolták meg

Mobiltelefonjának adatai alapján egy 19 éves fiúhoz jutottak el a német nyomozók.

Pénteken hivatalos tájékoztatást adott a berlini ügyészség szóvivője annak a 13 éves lánynak az ügyéről, aki azt állította, hogy menekültek rabolták el és erőszakolták meg.

Az ügyből nemzetközi botrány lett, az orosz külügyminiszter azt állította, hogy a német hatóságok el akarják tussolni az erőszakot, amiről Moszkva is a berlini orosz közösségtől, illetve a család ügyvédjétől értesült.

Ezzel szemben a német hatóságok azt közölték, hogy nincs alapja a lány történetének, valójában egy barátjánál aludt. Mobiltelefonjának adatai alapján jutottak el egy ismerőséhez, egy 19 éves német fiatalemberhez – kiderült, hogy nála akart elrejtőzni, iskolai problémák miatt.

Az ügyészség szerint nincs arra utaló bizonyíték, hogy a lányt bármilyen szexuális együttlétre kényszerítették volna, de eljárást indítottak „legalább egy emberrel szemben” nemi erőszak vádjával, Németországban ugyanis 14 év a beleegyezési korhatár. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik