Élet-Stílus

Mit adtak nekünk a bevándorlók? Például rohadt jó zenét!

Az utóbbi fél évben a menekültválság miatt sokkal többet beszélünk a hozzánk érkezőkről, mint korábban bármikor. Pedig korábban is szép számmal érkeztek Európába bevándorlók. Ma attól félünk, hogy a menekültek a keresztény Európát fenyegetik, de azért érdemes megnézni azt is, mit adtak nekünk, nem csak azt, hogy mit vennének el – ha egyáltalán.

Adtak például zenét, nem is rosszat. Az ő leszármazottaik látják el napjaink undergroundját félelmetesen jó számokkal. Nézzük:

Marokkó
Az észak-afrikai ország egyik hivatalos nyelve a francia, mivel a beilleszkedésüknek nincsenek nyelvi akadályai, Franciaországban övék az egyik legnagyobb kisebbség.

La Fouine

Az egyik legismertebb rapzenészük Laouni Mouhid, aki La Fouine néven ontja magából a jobbnál jobb zenéket. A “La Fouine” menyétet jelent, a művésznevet feltehetően az egyedi szakáll ihlette.

Egyik leghíresebb számában, a Hamdoulah Ca Va-ban bemutatja a kerületet, Párizs egyik legzüllöttebb városrészét, a Banlieue-t, ahol felnőtt. Ezt is a Banlieue Sale Music adta ki, a cég több francia fiatal rappert karolt már fel.

Farid Bang

Farid Hamed El-Abdellaoui a marokkói spanyol exklávé területén, Melilla városában született – így spanyol állampolgársággal is rendelkezik -, de ő teljesen németnek vallja magát. Az andalúziai kikötővárosban, Malagában nőtt fel, családjával nyolcévesen költözött Düsseldorfba. Miután a zenében befutott, megalapította a Banger Musik nevű kiadót, amely több híres német zenész albumát adta ki eddig.

Balhéi nem nagyon voltak, csak a lengyel származású Fler-rel akadnak összetűzései. Ezek viszont kimerülnek az egymásnak beszólogatós diss-számokban.

Tunézia

Egy jelentős német előadót érdemes még megemlíteni, aki tunéziai gyökerekkel rendelkezik. A Bushido művésznéven itthon is ismert Mohamed Youssef Ferchichi nézettségi rekordokat döntött a YouTube-on.

Talán annál nagyobb elismerést egy zenész sem kaphat, ha pont a cseh táncdalénekes-világsztár, Karel Gott kéri fel egy közös számra. Bushidót felkérte, így született meg az utóbbi idők egyik legfülbemászóbb száma, a Für immer jung.

Törökország
Az ötvenes évektől kezdődően a munkalehetőség és a jobb életszínvonal miatt rengeteg török vendégmunkás ment Németországba. A német undergroundpiac nagy részét ők látják el zenével.

Hüseyin Köksecen, művésznevén KC Rebell

Az egyik legőszintébb és legszókimondóbb német rapper, a szövegírás mellett saját beateket is készít, és nagy szerepet vállal barátja, a korábban emlegetett Farid Bang kiadójában is.

Elsőgenerációs bevándorló, ugyanis a szír határtól nem messze lévő Pazarcik (mint ez, amit most olvas!) városából költözött Essenbe.

A török-német rap másik képviselője:

Summer Cem,

akinek a nagyapja cserélte Adana üdülővárosát Mönchengladbachra.

Cem az év végén forgatott Adanában egy közepesen gengszterkedős klipet fegyverekkel. Mivel a rendőrség nem tudta, hogy klipet forgatnak, a fokozott terrorfenyegetettség miatt egy kisebb hadseregnyi rendőr vonult ki a helyszínre, ahol Cemnek el kellett magyaráznia, hogy szó sincs terrorizmusról.

Sri Lanka

Majoe, azaz Mayjuran Ragunathan

felmenői Sri Lankáról költöztek Németországba. A zenész kevésbé ismert, körülbelül évente ad ki egy albumot. Idei lemezének címe Breiter als 2 Türsteher, mellyel tavalyi nagysikerű korongjára, a Breiter als Der Türsteherre (szélesebb, mint egy kidobó) utal, sőt, annak a folytatása. Balhéi nincsenek, szabadidője nagy részét konditermekben tölti.

Elefántcsontpart

Fababy

A francia rap egyik legszórakoztatóbb alakja. Előszeretettel áll össze egy-egy számra La Fouine-nel vagy más előadókkal, és még a politikába is belevágott. Büszke elefántcsontparti gyökereire, így remek ötletnek gondolta, ha beáll a Marine Le Pen felé kirekesztő és szélsőséges Nemzeti Frontba. El is indult a regionális választásokon, amivel sokakat meglepett. Az eredmény persze nem meglepő: nagyon kikapott.

Votez pour moi #Fababy #LaSymphonie #Sommeil #NouveauFrontNational #JePeuxChangerLe93 #PresidentDeLaBanlieue

Posted by Fababy on Thursday, June 4, 2015

De ne csak cikizzük, mert az egyik legjobb francia album az övé. A La Force du Nombre minden száma gyöngyszem.

Kongó

Maitre Gims

Az egyik legnépszerűbb zenész, nemcsak Franciaországban, hanem az egész világon. Profin összerakott zenéi, remek klipjei sokak figyelmét felkeltette már. Legnépszerűbb számai közel százmilliós nézettséget értek el a YouTube-on.

Egyenlítői-Guinea

A 32 éves Alpha Diallo, Black M

művésznéven sok embert nevettetett már meg. Klipjeiben semmi komolyság nincs, látszik, hogy egyetlen célja a szórakoztatás, így a zenéihez többször felkérte már Kev Adams-et, híres francia humoristát.
Irak

Jalal Omar Abdel Kader, azaz Kurdo

Irak északkeleti részéről, Erbil városából származik. Ő a keményebb vonalat viszi a rapben, a klipjeiben sokszor fegyvert hord és az élet sötétebb oldalát mutatja be.

Afganisztán

Az afgán rapet cikkünkben

Sadiq Zadran

képviseli. A Sadiq néven alkotó zenész klipjeit a Thug Life-pólós műgengszterkedésről szólnak, nem is tagja egyetlen nagy kiadónak sem.

Bokor Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik