Miközben a harctéren milliók és milliók gyilkolták egymást, a hátországban mindenki próbált normális életet élni. És persze mulatni, ha úgy adódott. De miért is ment volna minden botrányok nélkül?
1915 őszén az artistanők ügye borzolta a fővárosi mulatótulajdonosok, és általában az erkölcsös közvélemény kedélyeit.
A vita éppen azon ment, hogy ki tekinthető művésznőnek és ki „egyébnek” – derül ki a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldaláról.
Buffet-nők
Utóbbi, vagyis az “egyéb” némely esetben kurtizánságot jelentett, ami ellen a rendőrség is fellépett, és a mulatótulajdonosoknak is fejtörést okozott. Jogosultak-e szállást, azaz szobát is kiadni a nála dolgozó artistanőknek, vagy sem? Mert ahogy Az Est írta:
az artistanők által lakott zugszállókban a pornografikus könyveket megszégyenítő bacchanáliák és orgiák folynak.
A szórakozóhelyek kínálatának szerves része volt a zenés-táncos műsor, de alkalmaztak úgynevezett buffet-nőket is. Az ő feladatuk is a szórakoztatás volt, ám nem a színpadon, hanem az asztaloknál és a parketten. És persze igyekeztek minél aktívabb fogyasztásra bírni a vendégeket. Nekik a tulajdonosok többnyire nem is fizettek alapbért.
Vengerkák
A hatóságok ezért alapbér előírásával próbálkoztak. Ez 150 korona volt, ami elég tekintélyes summának számított ahhoz, hogy a tulaj csak igazi táncosnőket alkalmazzon, itatónőket már ne. Legalábbis a rendőrség így gondolta.
Ám Az Est riportjaiból egyértelművé vált, hogy a valóság áthúzta a rendeletalkotók számításait.
Ugyanez a lap hívta fel a figyelmet a Nagy Háború egyik nem várt következményére. Tömegesen jöttek haza az ellenségessé váló Oroszországból és Szerbiából a korábban oda szakadt lányok, ahogy akkoriban nevezték őket, a vengerkák. Sikerre, csillogásra vágytak, de hely- és sokszor nyelvismeret nélkül, gyökértelenként emberkereskedők prédáivá váltak.
