Az évtizedek óta alkalmanként a rendezés irányába is kacsintgató Jodie Foster vezényletével készül a Money Monster című, a dráma és a thriller zsánereit ötvöző alkotás, amelyben a főszereplőt alakító George Clooney a tévés showman Lee Gates karaktereként válik majd az ifjú Jack O’Connell játszotta Kyle Budwell túszává, ráadásul éppen a saját műsorának felvétele közben. Az előzetes alapján a játékidő dandárjában majd egy helyszínen játszódó történetben Budwell azért ejti majd foglyul a nagyágyút, hogy rajta keresztül sajtoljon ki valamiféle kompenzációt a korábban összeomlott tőzsdén elveszített pénze után. A produkció tehát a pénzügyi elitet fogja támadni, miközben némi Stockholm-szindrómával is megbolondítják a sztorit, hiszen azt már a trailer is elárulja, hogy Gates idővel elkezd együtt érezni a kétségbeesett sráccal. A helyzet elfajulása ellene küzdő tévés producert alakító Julia Roberts mellett a Caitriona Balfe, Dominic West és a Giancarlo Esposito mellékszereplésével készülő film május 13-án fog az amerikai mozikba kerülni.
- 23:09 Bezuhant a csereajtón egy magyar jégkorongozó, mentők segítettek rajta
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 15:41 Halottak „írhattak alá” a Mi Hazánk egyik budapesti jelöltjének, feljelentést tesz a választási bizottság
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 10:34 Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel
- 11:40 „Belső információink alapján egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzést végezzenek” – mondta el Magyar Péternek egy férfi, aki éveken át dolgozott a gödi Samsung-gyárban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
