Belföld

Létszámgondok a MÁV-nál: több száz embert keresnek

Kevés a vasutas, de a vasúttársaság szerint nem a kivándorlás miatt, hanem inkább az elöregedés, az elvándorlás és a képzés hiányosságai miatt.

Aki mostanában vonaton utazott, az találkozhatott a MÁV hangosbemondós toborzásával. Arra voltunk kíváncsiak, mekkora a baj a vasúttársaságnál, hogy ilyen erőteljes és direkt eszközhöz folyamodtak. Kiderült, jelenleg mintegy 300 vasúti szakember hiányzik a létszámból, és évekig lehetnek még munkaerő-problémáik.

Kísérleti jelleggel vetették be

Újabban nemcsak a MÁV honlapján megy az új dolgozók toborzása, hanem a vonatokon is bemondják, milyen pozíciókra keresnek embert. Ez nekünk szokatlan lépésnek tűnt. És kicsit olyan üzenete volt, mintha igazán nagy lenne a baj, mármint a munkaerőhiány. De úgy tippeltünk, hatékony lehet ez az egészen direkt akció. Hiszen az utas kénytelen végighallgatni az infót, ha csak nem száll le emiatt. És aki rendszeresen utazik, annak tuti megragad a fejében, hogy egy csomó vasutast keresnek.

Megtudtuk, hogy A MÁV-nak is új a dolog. Hirdetési csatornáik bővítéseként próbajelleggel indult el az elővárosi vonatokon a hangos bemondásos toborzás, valamint a kijelzőkön is megjelenítik az állásajánlatokat (ahol van kijelző). A vasúttársaság szerint sikere van a dolognak, nagy számban érkeznek az önéletrajzok, melyben a jelöltek konkrétan utalnak is arra, hogy hirdetést a vonaton hallották, olvasták.

Vannak létszámproblémák

Kíváncsiak voltunk, máskor is volt-e emberhiány, vagy most valami különleges helyzet van, és előfordulnak-e a létszámhiány miatt fenntartási problémák. Azt az eléggé általános választ kaptuk, hogy a vasúttársaság hasonló utánpótlási problémákkal küzd, mint számos más munkáltató az országban. Konkrétum, hogy a szakmunkásképzés korábbi átalakítása (a vasutas szakközépiskolák egy részének megszüntetése) miatt hiányzik pl. az a körülbelül 300 vasúti szakember az egyébként csaknem 38 ezer fős dolgozói létszámból.

De a létszámhelyzet javítása érdekében már léptek: a magas szintű, megbízható szakmai tudással rendelkező utánpótlás biztosítása érdekében a vasúttársaság megkezdte az egyeztetéseket a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, valamint a szakképző iskolákkal, továbbá az érintett felsőoktatási intézményekkel. Ezzel párhuzamosan újraszervezik belső továbbképzési rendszerüket is, hogy összehangolt képzési terv alapján folyamatos legyen a szakemberképzés.

Az újfelvételes munkavállalók önálló munkavégzéséig pedig az elvégzendő feladatokat a meglévő munkavállalók átvezénylésével és átirányításával, esetenként rendkívüli munkavégzés elrendelésével valósítják meg – közölték velünk. Így tudják biztosítani a folyamatos működtetést, illetve azt, hogy ne legyen jelentősebb fennakadás a forgalom lebonyolításában – tették hozzá.

Nehéz helyzetben van a MÁV a toborzásnál

A járműgyártási és korszerűsítési projektek javítási, karbantartási feladatainak elvégzéséhez, valamint a vasúti járműtisztítási tevékenységhez kapcsolódó hullámzó megrendelésekhez igazodva a MÁV-START Zrt. munkaerő kölcsönzést is alkalmaz. A nyári utazási idény során diákmunkásokat is igénybe vesz a megnövekvő forgalom miatt a jobb utastájékoztatás érdekében. Elsősorban az írásos ügyfélszolgálat területén a távmunkás foglalkoztatási forma lehetőségét is biztosítják – írták.

Az utánpótlás meggyorsítása azért is kiemelt fontosságú, mert a nyugdíjba vonulók pótlására – főleg a kiképzés tartama miatt – hosszabb időt kell biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi létszámhiányok felszámolása mellett fokozatosan gondoskodni kell a nyugdíjba vonulók helyére beállítható, megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező munkavállalókról, tekintettel arra hogy feladataink ellátásához speciális vasúti ismeretek megszerzése, vállalati tanfolyami képzés és hatósági vizsga szükséges. Ezek a tényezők pedig a munkaerő-piacon az átlaghoz képest magasabb elvárást és ezzel versenyhátrányt jelentenek a jelentkező megszerzésénél és a munkavállaló megtartásánál – ismerték el.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A MÁV-ot is elérte a kivándorlás?

Úgy éreztük, manapság ezt a kérdést is fel kell tenni, különösen hogy azt írták, hasonló utánpótlási problémákkal küzdenek, mint a többi cég. Akik ugye küzdenek a kivándorlás miatti létszámhiánnyal. Kiderült, nem vizsgálják az okokat, és a MÁV-nál nem tapasztalnak ilyen összefüggést. Mármint hogy kivándorolnának a vasutasok. (Persze, ha nem vizsgálják, attól még lehet, hogy ez is szerepet játszik – jegyezzük meg zárójelben.)

A MÁV azt is hangsúlyozta, hogy a kivándorlást azért sem tartják valószínűnek, mert a vasutas szakmák jelentős része speciális vasúti ismereteket és hatósági vizsgákat igényel. Mindemellett úgy gondolják, nagyon sok munkavállalójuk szereti a munkáját, a munkahelyét. Külföldön pedig a társaság szerint az átlagosnál nehezebben tudnának a képzésüknek megfelelő területen a szakmájukban elhelyezkedni. Például a Magyarországon képesítéssel rendelkező (értsd: MÁV-START) mozdonyvezető két „papírral” kell, hogy rendelkezzen ahhoz, hogy vasúti járművet vezessen. Ezek a:

  • Vasúti járművezetői igazolvány: a közlekedési hatóság által egységes, európai minta szerint kiállított igazolvány.
  • Kiegészítő Tanúsítvány: a foglalkoztató vasúti társaság által egységes, európai minta szerint kiállított dokumentum.

Ha valamely munkavállalójuk rendelkezne pl. Ausztriába érvényes vizsgával, akkor ezen a tanúsítványon ezt a tényt fel kellene tüntetni, valamint a német nyelvismeretet, illetve azokat a vasútvonalakat, ahol járművet vezethet. De jelenleg nincs ilyen munkavállalójuk – tették hozzá.

És hogy állnak a felmondásokkal?

Erre a kérdésre nem kaptunk választ, viszont annyit megtudtunk, hogy folyamatosan elemezik a társaság fluktuációs rátáját. Például a mozdonyvezetői munkakörben foglalkoztatottak létszáma 2850 fő, a munkaerőhiány kb. 150 fő. A hiány oka részben az, hogy szigorú a hatósági orvosi alkalmassági vizsgálat (amin nem mindenki felel meg), de van munkaköri elvándorlás is, és persze vannak, akik nyugdíjba vonulnak.

2015-ben december 11-ig 72 mozdonyvezetőnek szűnt meg a munkaviszonya nyugdíjazás, önkéntes távozás, egészségügyi vagy egyéb ok miatt. Hasonló tendencia képzelhető el a következő 5 évben az évtized végéig, például  a nyugdíjba vonulók száma is stabilan, évenként 120-130 között várható csak a mozdonyvezetői munkakörben.

Vagyis 5 év alatt a mozdonyvezetők minimum 20 százaléka (600-650 fő) megy nyugdíjba.

Aki jelentkezik, annak a képzést biztosítják

A létszámhiány pótlását egyébként már megkezdték, például jelenleg 74 mozdonyvezető-gyakornok képzése zajlik. Az első tanfolyam 2016 szeptemberében zárul. 2016-2017-ben további 150 fő oktatása indul el. Egy mozdonyvezető kiképzése 16 hónapot, egy motorvonat-vezetőé csaknem 12 hónapot vesz igénybe. A felvett munkatársak ez idő alatt ún. inproduktív állományban vannak.  Az oktatást a MÁV Szolgáltató Központ Baross Gábor Oktatási Központja valósítja meg, a munkáltató finanszírozza, a munkavállalót nem terheli fizetési kötelezettség.

A mozdonyvezető-gyakornoki munkakörbe felvettekkel kötött szerződés szerint a munkavállaló vállalja, hogy a képzés sikeres lezárását követő 5 évig fenntartja a társaságnál a munkaviszonyát, tekintettel arra, hogy a képzés költségeit a MÁV-START Zrt. fedezte. Amennyiben ezen vállalásának nem tesz eleget, azaz – akár a képzés tartama alatt, akár annak sikeres lezárását követő 5 éven belül – a munkaviszonyát bármely okból egyoldalúan megszünteti, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amelynek alapján vele szemben munkáltatói felmondással, vagy azonnali hatályú felmondással él a MÁV, valamint ha munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését ő kezdeményezi, akkor a részére nyújtott támogatást (ideértve a tanfolyami és konzultációs költséget, a vizsgadíjat, a szállás, a tankönyv és a jegyzet költségét is) köteles teljes összegben, illetve a le nem töltött idővel arányos részben megtéríteni. A jelentkező térítési kötelezettsége fennáll abban az esetben is, ha bármely okból a mozdonyvezető munkakör betöltéséhez előírt elméleti és gyakorlati hatósági vizsgákat a szerződésben kikötött határidőre nem teljesíti.

Ha valaki jegyvizsgálónak jelentkezne: a képzése  modulrendszerű, a 214 órás infrastruktúra ismeretek hatósági vizsgával zárul, a 228 órás kereskedelmi modul végén pedig vasútvállalati hatáskörbe utalt vasútszakmai vizsgát kell letenni. A 442 órás (307 óra elméleti, 135 óra gyakorlati képzést tartalmazó) belföldi számadó és jegypénztáros-tanfolyam pedig vasútvállalati hatáskörbe utalt vasútszakmai vizsgával zárul.

Fotó: MTI/Varga György
Fotó: MTI/Varga György

Duális főiskolai képzés

Ebbe az irányba is lépett a vasúttársaság: novemberben duális képzésről kötött együttműködési megállapodást a MÁV-csoport és a Dunaújvárosi Főiskola. A stratégiai együttműködés célja, hogy a leendő gépészmérnökök, mérnök-informatikusok, műszaki szakoktatók és műszaki menedzserek szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen kapcsolják össze az elméleti tudást a gyakorlati ismeretekkel. A vasúttársaság vállalta, hogy megszervezi és lebonyolítja a gyakorlati képzést, valamint átadja a hallgatók számára mindazokat az ismereteket, amelyek a szakma elsajátításához szükségesek. A főiskola biztosítja a tanulók elméleti képzését, illetve az ehhez szükséges tárgyi és személyi feltételeket. A MÁV a diákokkal hallgatói szerződést köt, ennek keretében vállalja gyakorlati oktatásukat és szakirányú fejlesztésüket.

A vállalatvezetés nem titkolt célja az is, hogy az együttműködéssel hosszabb távon is biztosítsa a cégcsoport számára a magasan képzett munkaerő utánpótlását. A hallgatók a 2016/2017-es tanévtől vehetnek részt a Dunaújvárosi Főiskola és a MÁV-csoport duális képzésében.

Mennyit kereshetnek, akiket felvesznek?

Ezzel kapcsolatban csak annyit tudtunk mg, hogy például mozdonyvezetői munkakörben – ha több típusismerettel rendelkezik valaki – a kezdő fizetés 216 500 forint, amihez 35 százalékos műszakpótlék társul. Más pozíciók kezdő béreit nem közölték velünk.

Tájékoztattak viszont még arról, hogy valamennyi munkavállalójuk részére biztosítanak:

  • arcképes igazolványt, mellyel belföldön korlátlan ingyenes  utazást vehet igénybe 2. kocsi osztályon,
  • családtagok részére lehet igényelni utazási kedvezményt.
  • választható béren kívüli juttatás: 271 400 forint/év
  • alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazás évente 92 700 forint értékben SZÉP-kártya vendéglátás alszámla juttatás
  • önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén munkáltatói támogatásként az alapbér 2 százaléka.

Azt is hangsúlyozták, hogy a kormány 2015-ben a közszférában dolgozók közül elsőként a vasutas munkavállalóknak biztosította a keresetfejlesztést, amelynek mértéke 2015-ben 3,4 százalékos. (2013-ban és 2014-ben 2,4-2,4%-os volt a bérfejlesztés) Emellett a vasúttársaság folyamatosan vizsgálja a belső erőforrások átcsoportosítását annak érdekében, hogy biztosítani tudja a stratégiai munkakörök bérezésének korrekcióját. A központi bérfejlesztés hatálya 2010 óta a vezetőkre nem terjed ki. (Tegyük hozzá, a jövő évi bérfejlesztésnél viszont úgy tűnik, már nem ilyen egyértelmű történet, legalábbis a szakszervezetek éppen sztrájkolni akarnak, meg ultimátumot adnak.)

Kiket keresnek (országosan)?

  • 90 mozdonyvezetőt/FLIRT motorvonat vezetőt
  • 60 jegyvizsgálót
  • 30 pénztárost.

A kiválasztás még folyamatban van.

Elvárások:

  • Érettségi
  • Orvosi alkalmasság
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • Részvétel a képzésem, és sikeres vizsga.
  • + Mozdonyvezetőnél betöltött 20. életév.

Ezen kívül keresnek még pályavasút üzemeltetésre:

  • Pályamunkásokat
  • Felsővezeték-szerelőket
  • Kocsirendezőket
  • Váltókezelőket
  • Forgalmi szolgálattevőket
  • Biztosítóberendezési műszerészeket

Ajánlott videó

Olvasói sztorik