Nagyvilág

És akkor kért valami nagyot a miniszterelnöktől a menekült, akit felrúgott László Petra

Osama Abdul Moshen Spanyolországban él, de nem boldog.

Osama Röszkéről menekült egyenesen Spanyolországba, ahol munkát és lakást is kapott. Getafében az edzőképző központban, a Cenafenél lett tanár. Az országba kisfiával érkezett, majd Németországból csatlakozott hozzájuk a 18 éves fiuk is, így élnek hárman, a munkahelye bérelt nekik lakást.

Osama korábban azt mondta, szeret a városban lakni, jól érzi magát, mindenki mosolyog rá. Most azonban levelet írt Mariano Rajoy konzervatív kormányfőnek, amit a 24.hu is megkapott.

A menekült férfi felesége és két másik gyermeke egy török menekülttáborban ragadt.

A fiam, Zeid minden este sír, mert szeretné végre látni az anyukáját, akitől két éve elszakították. Arra kérem önt, hogy járjon el humánusan, intézze el, hogy a családom Törökországban rekedt rész is csatlakozhasson hozzánk, hogy együtt tölthessük a karácsonyt, írja.

Majd hozzáteszi, már többször is megpróbálta felvenni a kapcsolatot az ankarai spanyol nagykövetséggel, hátha ők is tudnak tenni valamit, de a telefont nem veszik fel neki, leveleire sem válaszolnak.

Polgárháború elől menekültem el négy évvel ezelőtt, most végre esélyünk nyílt rá, hogy újra egyesülhessen a családunk, zárta levelét.

Osama Abdul Mohsen úgy lett világhírű, hogy egy magyar operatőrnő elgáncsolta. László Petra Röszkén rúgta fel (vagy próbálta felrúgni, ezen máig vita van, de az operatőr mozdulata egyértelmű) a gyerekével karjában futó férfit, amikor a menekültek kitörtek a rendőri őrizetből. A férfi elesett, László Petrát pedig egy világ kezdte el gyűlölni.

lászló petra

Kettejük élete később pont fordítva alakult. László Petrát letartóztatták a rendőrök, majd hosszú hallgatás után a Heti Válasz készített vele önmosdató interjút. Legutóbb az terjedt el róla, hogy perelné a férfit, akit felrúgott, majd ez terjedt el, hogy mégsem. Később pedig az, hogy Oroszországba menekülne.

A férfi eközben megérkezett Németországba, majd menekültstátusz helyett munkaszerződést kapott. Az 52 éves menekültet, aki hazájában tornatanári felügyelő és edző volt az Al Fituwa Football Clubnál, a spanyol futballedzői oktatási központ (CENAFE) alkalmazza. A férfi felkutatásának ötlete is tőlük származott. Egy arabul jól beszélő diákjukat küldték Münchenbe, akinek pedig egy újságíró segített.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik