Belföld

Videón, ahogy viszik a rendőrök a rugdosódó operatőrnőt

A nyomozók az esti órákban hallgatták ki a nőt, aki saját elmondása szerint se nem gyerekbántalmazó, se nem rasszista, ellenben kisgyerekes anyuka és immáron munkanélküli.  

Videót tett közzé a rendőrség arról, ahogy az egyenruhások elviszik a rugdosódó operatőrnőt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az esti órákban hallgatták ki gyanúsítottként, mint korábban írtuk, garázdaság vétsége miatt.

Íme:

Az operatőrnő szabadlábon védekezhet.

Az ügyészség csütörtök délután közölte, hogy elrendelték a nyomozást. Az ügyet a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja. A feljelentésben az állt, hogy az N1TV azóta kirúgott operatőrnője „több menekültet bántalmazott, köztük gyermeket is”. A Csongrád Megyei Főügyészség azt írja, „az eljáró hatóság vizsgálja az esetlegesen megvalósuló súlyosabban minősülő bűncselekmény megállapíthatóságát”.

Az érintett – ugyancsak csütörtökön – úgy döntött, megszólal. Az mno.hu-nak küldött levelében egyebek mellett azt írja, őszintén sajnálja a történteket. Saját bevallása szerint gyakorlatilag sokkos állapotban van attól, amit csinált és attól, amit csináltak vele.

Olvasói sztorik