Belföld

A Telekom elhagyja Ákost

akos(210x140)(1).jpg (ákos)
akos(210x140)(1).jpg (ákos)

Nagyjából mindent elmondtunk már, amit az Ákos-sztorival kapcsolatban el lehet. Nettó ostobaságot beszél Dalcsináló Ákos Úr. Az Index ezért megkereste a Magyar Telekomot, ahol a kommunikációs cég sajtóosztálya azt válaszolta, szerződést bontottak vele.

Ákos ma és a holnap is nagykoncertre készül a Budapest Arénában, amit a Telekom, Ákos egyik főszponzora is támogatott volna.

„A Magyar Telekom Csoport szerződést bontott Ákossal, erről az előadóművészt ma délelőtt írásban tájékoztattuk.

Nagyra értékeljük Ákos zenei munkásságát, előadóművészi pályáján elért sikereit és köszönettel gondolunk vissza az együttműködés éveire, a közös munkára. Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével.

A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon, és egyenlő feltételek és lehetőségek mellett teszik lehetővé mind a nők, mind a férfiak számára a magánéletben, és a munkában egyaránt sikeres élet megvalósítását” – írta a lapnak a Telekom.

A 24.hu elérte Ákos menedzsmentjét, úgy fogalmaztak, a “Telekom álláspontját tudomásul vettük, ám ennél többet nem szeretnénk hozzátenni a történtekhez.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik