Sport

Hosszabbított a Győr fiatal tehetsége

Három évvel megtoldotta kontraktusát Tóth Gabriella, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának válogatott irányítója.

A klub honlapja szerdán számolt be arról, hogy megállapodott a 19 éves játékossal, aki térdműtétjét követően most kezdi a futóedzéseket.

Végre már futhatok is, nagyon jól fog esni a sok gyógytorna és statikus mozgás után. Guggolásokat is tudok már végezni, bár nem a teljes testsúlyommal. Rengeteget dolgozom, hogy mielőbb és minél jobb formában térhessek vissza a csapatba. Mindenképpen szerettem volna az ETO-nál folytatni a pályafutásomat, és örülök, hogy a klub is számolt velem. Úgy érzem, a legjobb helyen vagyok, hiszen a világ legjobb csapatában játszhatok, és itt rengeteget fejlődhetek

– nyilatkozta Tóth.

Gabi klubunk egyik csiszolás alatt lévő gyémántja. Szeretnénk, ha hosszú távon Győrben maradna, és a csapatunk meghatározó játékosává válna. Bízunk benne, hogy visszatérése után még az idei szezon hajrájában eléri csúcsformáját, és hozzá tud tenni a játékunkhoz

– fogalmazott Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke.

Tóth 12 évesen került az egyesülethez, korábban több csapatban is kölcsönben szerepelt, idén nyáron került vissza Győrbe, de szeptemberben térdsérülést szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik