Szórakozás

Paul Walker vissza akart vonulni

paul walker (paul walker)
paul walker (paul walker)

Röviddel a halála előtt Paul Walker úgy döntött, felhagy a színészkedéssel, hogy a lányával lehessen minden percben.

Megdöbbentő és egyben szívszorító titokról rántották le a leplet Paul Walker legjobb barátai. A két férfi azt állítja, Paul nemrég elárulta nekik, hogy visszavonul, felhagy a filmezéssel és az adrenalinvadászattal, mert a lányával akar lenni. Walkernek semmi sem volt fontosabb Meadow-nál, és sosem volt boldogabb annál, mint amikor lányával lehetett. Paul szerette volna bepótolni az első tizennégy évet, amit nem tölthettek végig együtt.

Amióta Meadow Hawaii-ról Los Angelesbe költözött körülbelül egy éve, nagyon közel kerültek egymáshoz apjával. Mindkettejük személyisége megváltozott, és teljesen összenőttek. Ezért döntött úgy Paul, hogy ő csak apa akar lenni, nincs szüksége a hírnévre. Amúgy sem szerette soha a hollywoodi csillogást, és kerülte is, amikor csak tudta. A pénz sem érdekelte, és úgy volt vele, hogy bármi mással tud annyit keresni, amiből mindent megadhat gyermekének. A lényeg az volt, hogy olyan munkája legyen, ami miatt nem kell távol lennie lányától. Sőt még a versenyzésről és az extrém sportokról is hajlandó lett volna lemondani. Mivel először életében megértette, hogy milyen felelősséggel jár apának lenni, és szerette volna látni felnőni Meadow-t.

Ám sajnos amikor egy hete beült Roger Rodas Porschéjába, nem érezte, hogy mindezt kockára teszi és elveszítheti.


Fotó: Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik