Pénzügy

45 milliárd forinttal tartoznak megint a kórházak

mutos(210x140).jpg (Array)
mutos(210x140).jpg (Array)
Nem hozott végleges megoldást a kórházi tartozások nyár eleji konszolidációja, továbbra is az év végi egészségügyikassza-söprésben bíznak a beszállítók. Jelenleg mintegy 45 milliárd forintra rúg a beszállítók irányában fennálló kórházi tartozások összege – figyelmeztet a Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége (MOBSZ). A szervezet szakértői szerint a finanszírozási rendszer új alapokra helyezésével, bizonyos pénzügytechnikai intézkedések meghozatalával lehet hosszú távon javítani. A MOBSZ szakértői továbbra is egy védőháló felállítását szeretnék, olyan formában, hogy az életmentő eszközök áfáját 27 százalékról 5 százalékra csökkentsék. Ezt szorgalmazzák a vállalkozások ellehetetlenülésének megakadályozására.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

A nyár elején konszolidációra fordított 60 milliárd forint csak részben enyhítette a helyzetet, hiszen jelenleg is mintegy 45 milliárd forintnyi tartozást görgetnek maguk előtt az intézmények.

A kórházi adósságrendezésre és konszolidációra június elejéig kifizetett 60 milliárd forint mindenképpen szükséges lépés volt a beszállítók, és így az egészségügyi ellátórendszer, életben tartására. Az egészségügyi rendszer finanszírozásának rendbetételét minél előbb meg kellene kezdeni, mert az adósság már most jelentős mértékben termelődött újra – mutat rá Csipő Georgina, a MOBSZ szakmai projektfelelőse.

Lehetne jobb a helyzet, ha akarnák

A MOBSZ szakértői szerint számos lehetőség áll a kormány rendelkezésére a beszállítói szolgáltatások finanszírozásának rendezésére. Szerintük egy kamatmentes állami hitellel, készfizető kezesség vállalásával vagy a tartozások ingyenes faktorálásával jelentősen javíthatóvá válik a rendszer stabilitása.

A védőháló működtetésében kiemelt szerepe lehet az állami hátterű hitelintézeteknek. A MOBSZ által javasolt, pénzügyi és adószakértők bevonásával készített szakmai javaslatcsomagban foglalt pénzügytechnikai megoldások ráadásul költségvetési terhet sem jelentenének az állami büdzsé számára.

Csökkentsék az áfát!

Az orvostechnikai eszközöket beszállító vállalkozások ugyanakkor továbbra is úgy vélik, hogy az orvostechnikai eszközök áfájának mérséklése (5 százalékra) jelenthet megoldást a cégek ellehetetlenülésének megelőzésére. Így ugyanis legalább az áfa előfinanszírozásának a rendkívüli terhe részben csökkenne.

„Miközben a gyógyszerek esetén 5 százalékos kulcsot alkalmaznak, addig egy életmentő, beültethető defibrillátor vagy egy szívkatéter esetén 27%-os áfát kell fizetni. Az áfát az orvostechnikai beszállítók rendesen fizetik, ugyanakkor az eszközök ára mellett ezt sem kapják meg időben a kórházaktól” – mondja Csipő Georgina szerint

az áfát, az ingyenesen kihelyezett árukészleteket és az egyéb költségeket is beleszámítva a hazai kis- és középvállalkozások éves árbevételükkel finanszírozzák az egészségügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik