Foci

Storck: Kleinheisler kicsit olyan, mint én

A magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, a teljes interjú pedig idő közben felkerült a lap honlapjára is. Ebből a többi közt kiderül, hogy Bernd Storck szerint a világranglista 20. helye csak egy pillanatnyi állapot, a folytonos erőnléti felméréseket pedig azért tartotta, hogy pontosan tudja, kinek milyen edzésmunkát kell elvégeznie ahhoz, hogy egységes legyen a csapat.

Ami az Eb-sorsolást illeti, Storck szerint a legfontosabb, hogy ott vagyunk a kontinenstornán. Ugyanakkor a franciák, a spanyolok és különösképpen a németek ellen nem szeretne játszani.

Storcknak több merész húzása is volt a Norvégia elleni pótselejtezőben, ezek közül talán a legnagyobbat Kleinheisler László játszatása szólt. A Videotonnál kegyvesztett labdarúgó Oslóban győztes gólt szerzett és a visszavágón is jó teljesítményt nyújtott. Vele kapcsolatban a német szakember elmondta, ilyen helyzetű játékossal még nem is nagyon találkozott, ő maga is azt tanácsolta Kleinheislernek, hogy hosszabbítson a Vidinél.

László kicsit olyan, mint én, megy a saját feje után. Azt válaszolta nekem, annyi rossz tapasztalata volt az utóbbi időben, hogy esze ágában sincs meghosszabbítani a szerződését. Engedjem, hadd döntsön ő maga a saját jövőjéről. Gondolhatja, hogy micsoda pillanat volt, amikor mindezek után, meghívtam a keretbe…

Ezután csak pár napja volt, hogy beilleszkedjen, de ezt gond nélkül megoldotta.

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan megtalálta a közös hangot a csapattársaival. Nyitott volt, vevő az újra, nem érdekelte, hogy milyen poszton, csak az foglalkoztatta, hogy játsszon. Kedvelem őt, egyenes embernek tartom. A többiek is látták rajta, hogy közéjük akar tartozni.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik