Három pontot levont a Panathinaikosz csapatától a Görög Labdarúgó Szövetség, mivel szurkolóinak rendbontása miatt elmaradt november 21-én az Olimpiakosz Pireusz elleni bajnoki rangadó. A fegyelmi testület mellékbüntetésként 190 ezer eurós (59 millió forint) pénzbírságot is kiszabott a fővárosi klubra, amelynek ráadásul következő négy hazai találkozóját zárt kapuk mögött kell megrendeznie.
A Panathinaikosz – belépőjeggyel nem rendelkező – drukkerei két órával a meccs tervezett kezdése előtt megpróbáltak erőszakkal bejutni a stadionba, eközben összecsaptak a rohamrendőrökkel, akiket kövekkel támadtak meg. Később azok a szurkolók, akiknek volt jegyük, a lelátóról megdobálták az Olimpiakosz játékosait, amikor azok ki szerettek volna sétálni a pályára. A vendégek ezek után közölték, hogy nem akarnak pályára lépni, a hazaiak viszont a mérkőzés lejátszása mellett érveltek.
A játékvezető fél órát várt, hátha megnyugszanak a kedélyek, de aztán úgy döntött, hogy a meccset nem lehet biztonságos körülmények között lebonyolítani. A Panathinaikosz feldühödött drukkerei ekkor a pályára rohantak, a rendőrség ismét közbeavatkozott, és könnygázt is bevetett a pirotechnikai eszközökkel támadó huligánok ellen.
A Panathinaikosz a pontlevonás után 19 ponttal az ötödik helyen áll, míg ősi riválisa százszázalékos teljesítménnyel, 36 ponttal vezeti a tabellát 12 fordulót követően.