Reméljük, hogy a szöveg szikársága miatt félreértjük, de elsőre igencsak ijesztően hangzik egy, a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat Semjén Zsolt s.k. által. A kormány felhívja a nemzetgazdasági és a miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy 2016. január 31-ei határidővel a költségvetés terhére gondoskodjon 150 millió többletforrásról…
… az 1848-1947 között hivatalban lévő miniszterelnökök sírjainak (sírjel, sírbolt, egyéb síremlék felújítása céljából …
A szöveg nem tartalmaz kivételeket, vagyis józan paraszti ésszel ide kell értenünk a zsidótörvényekért, deportálásokért, terrorért és az ország kivéreztetéséért felelős kormányfőket – értelmezés szerint – a kommunista Garbai Sándortól a nyilas Szálasi Ferencig.
Sár, mocsok, hazugság
Egy pillanatig sem gondoljuk, hogy Semjén Zsoltnak, vagy kormányunk bármely tagjának eszében lenne a rehabilitálás útjára vezetni vörös, nyilas, antiszemita gyilkosokat. Kérdéseinkkel természetesen megkerestük a miniszterelnökséget és bízunk benne, hogy rövidesen válaszolnak. Addig viszont elmélkedünk.
FRISS! Lázár János a szokásos csütörtöki kormányinfón közvetve üzent, amit cikkünk alján olvashat.
A magyar XX. század legnagyobb problémája, hogy rendre egymással ellenséges rendszerek váltották egymást. Legitimizációjuk egyik fő pillére volt az előd démonizálása, ördögi mivoltát szinte erővel sulykolták az emberek fejébe.
A politika a rendszerváltás után sem engedett szorításából, megmaradt a sarkításoknál. Óriási és veszélyes hiányosság, hogy a XX. századi politikusok árnyalását nem vették át a történészszakmától, és máig nem indult meg egyes személyek őszinte elemzése a közbeszédben. Világnézetünket ezért határozza meg most is felületes, érzelmek motiválta “részinformációk halmaza”.
Árnyalni, és kidobni a szemetet
Semmiképp nem felmentésre gondolunk, hanem árnyalásra.
De van nekünk például Teleki Pálunk, akinek kormányzása idején fogadták el a II. zsidótörvényt, ám oly munkásságot hagyott maga után, hogy nem lehet pusztán ez alapján megítélni.
Vagy Gömbös Gyula. Ma, ha többnyire kimondatlanul is, de hivatkozási alapként kezd feltűnni Gömbölini, aki egy olasz típusú diktatúra bevezetésén dolgozott. Árnyalni kell.
Érdekes, mert napjainkig megosztó Tisza István személyisége. A háborús miniszterelnök, a tüntető tömegbe lövető “zsarnok”, az ellenzéket rendőri erővel eltávolító “diktátor”. Aki a monarchia egyetlen vezető politikusaként a végsőkig ellenezte a világháborút, és nem tűrte tovább, hogy a folyamatos obstrukciók veszélybe sodorják az ország működését. Liberális volt a szó XIX. századi értelmében, de nem demokrata – szilárdan hitte, hogy amit tesz, az ország érdeke, és ezért többször áthágta a szabályokat.
Szobor, személy, skatulya és remény
Ez utóbbi miatt kell megjegyezni:
Egyikük sem feddhetetlen, egyikük sem hótiszta példakép, aki szobrot érdemel. Árnyalni kell, és ha tényleg megértettük, miről is van szó, talán mégis jöhet egy-egy szobor. Az a szobor viszont nem a személy feje köré fonna glóriát, hanem egy-egy történelmi problémára emlékeztetné az utókort.
Szóljunk még Károlyi Mihályról. A sírját gondozzuk, de szobrát eltávolítottuk a Kossuth térről? Végül is nem ellentmondás, de mindenképp furcsa. A “vörös gróf” ugye sokak szerint megágyazott a kommunista diktatúrának, hazaárulást követett el a hadsereg lefegyverzésével, nyakába varrható a trianoni tragédia.
A másik oldalról Károlyi Mihály demokrata volt a szó legnemesebb értelmében. Akadály nélküli pártalapítás, a sajtó, a szólás és a vélemény szabadsága, titkos választójog, nemzeti függetlenség voltak programjának sarokkövei. Mi akkor a baj? Hogy nem tudta megvédeni az ország határait, elbukott, az utókor pedig skatulyába zárta.
Árnyalni. Őszintén reméljük, hogy kormányunk e folyamatot akarja segíteni a sírok felújításával, és nem szerecsenmosdatásra készül.
Lázár János s kormányinfón közölte: megnyugtat mindenkit, háborús bűncselekmények elkövetőinek anonimizált sírját nem kutatták fel és nem is fogják. Részben tehát választ kaptunk.
