Élő Nagyvilág

Párizsi terrortámadás: 130-ra nőtt a halálos áldozatok száma

Megszólalt a szerdai, Párizs melletti terrorellenes akciót levezénylő kommandós parancsnok. Brüsszelben összeültek az uniós miniszterek. Folyamatosan követjük az eseményeket.
  • Egy hete történt a párizsi terrortámadás – rockkoncerten, focimeccsen, vendéglátóhelyeken csaptak le a merénylők. 130-an haltak meg, 352-en megsebesültek, 41 embert az intenzív osztályokon ápolnak.
  • A merénylet után a legnagyobb rendőri rajtaütés szerdán hajnalban történt Párizs mellett, Saint-Denis-ben. Ennek során ketten meghaltak, egy nő felrobbantotta magát és a lakást.
  • Megölték a párizsi merényletek kitervelőjét, Abdelhamid Abaaoudot – erősítette meg az ügyészség. Már csak egy ismert résztvevő, Salah Abdeslam van szabadlábon.
  • Nyugat-Európában folyamatos a terrorpánik, sorra mondanak le rendezvényeket, középületeket ürítettek ki. Magyarországon is fokozott terrorkészültség van érvényben.

Folyamatosan követjük a fejleményeket. A csütörtöki eseményekért kattintson ide.

Tapssal és a zajongással jelez Párizs

A pontosan egy hete történt terrortámadást hangos tapssal és a zajkeltéssel jelzi, hogy nem sikerült őket megtörni. A Republique téren pezsgőt is töltöttek. 21.20 kor művészek csoportja zenélni kezdett.

Két öngyilkos támadó Görögországnál csúszott át

A párizsi ügyész szerint a focistadionnál magukat felrobbantó merénylők ujjlenyomataiból kiderült, hogy október 3-án Görögországon keresztül léptek be az Európai Unióba. A Stade de France F-kapunál 21.20-kor és a H-kapunál 21.30.kor robbantó öngyilkos merénylőket egyazon bevándorlási ellenőrzésen regisztrálták, így vélhetően együtt utaztak.

Az olasz meccsek előtt is lesz francia himnusz

Az angol élvonalhoz hasonlóan az olasz labdarúgó-bajnokág hétvégi fordulójának mérkőzései előtt is elhangzik majd a francia himnusz. Az olasz szövetség döntésének pénteki bejelentése során elmondták, hogy minden stadionban látható lesz majd a francia zászló. A múlt hét végén már a másodosztály (Serie B) találkozói előtt is elhangzott a Marseillaise. Az élvonalban a válogatott barátságos mérkőzései miatt szünet volt.

Megadással trükközhetett a terroristanő Saint-Denis-ben

A francia különleges rendőri alakulat Hugo fedőnevű tagja elmondta a BBC-nek, hogy amikor először próbálták berobbantani az ajtót, akkor nem jártak sikerrel, ezért újabb töltetet kellett felhelyezni, de még mielőtt újra robbantottak volna, bentről lőni kezdtek. Ő maga nem hallott senkit beszélni, de az egyik mesterlövész hallotta, hogy egy nő bentről úgy tett, mintha feladná magát.

 Úgy hittük, hogy csak be akar csalogatni minket a lakásba, hogy ott robbanthassa fel magát, és ölhesse meg a rendőröket

– mondta.

Több száz szélsőségest öltek meg az orosz robotrepülőgépek egy szíriai bázison

Több mint hatszáz szélsőségessel végeztek orosz robotrepülőgépek a dzsihadisták egy szíriai célpontján, Deir ez-Zór város közelében – közölte Szergej Sojgu védelmi miniszter pénteken.

A Kaszpi-tengeri orosz flotta hajóiról indítottak tizennyolc robotrepülőgépet, amelyek hét célpontot támadtak a szíriai Rakka, Idlíb és Aleppó tartományokban – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség.

Az Iszlám Állam terrorszervezet

jelentős veszteségeket szenved. Csak a Deir ez-Zór közelében lévő egyetlen létesítményben a robotrepülőgépek csapásai több mint 600 fegyverest semmisítettek meg

– mondta a védelmi miniszter.

Arról is tájékoztatott, hogy az orosz légierő a dzsihadisták 23 kiképzőbázisát, 19 fegyver- és robbanóanyag-gyártó üzemét, 47 hadianyag- és eszközraktárát, valamint más létesítményeit is lebombázta.

Nem Abaaoud unokahúga robbantotta fel magát Saint-Denis-ben

Egy férfi, nem pedig a 130 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud unokahúga robbantotta fel magát a rendőrségi rajtaütésben Saint-Denis-ben – tudta meg pénteken az I-télé francia hírtelevízió.

A rendőrség délelőtt azt közölte, hogy három ember holttestét találták meg a Párizstól északra található Saint-Denis sétálóutcájának egyik lakásában a romok alatt, köztük egy nőét, aki felrobbantotta magát. Ő Abaaoud francia állampolgárságú unokahúga, a 26 éves Hasna Ait Boulahcen. A lakásban találtak egy táskát, benne a nő nevére kiállított útlevéllel.

A hírtelevízió értesülése szerint a nő tényleg a halottak között van, de nem ő robbantotta fel magát, hanem egy férfi, akinek a személyazonosságát még nem állapították meg.

A harmadik megölt feltételezett terrorista Abdelhamid Abaaoud. Ezt az ügyészség már korábban megerősítette.

Nehéz lesz a PSG-nek újra pályára lépni – kiakadt a vezetőedző

Laurent Blanc vezetőedző szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának a párizsi merényletek után nyolc nappal nehéz lesz ismét a futballra koncentrálnia.

A merényleteket követően minden sporteseményt töröltek Franciaországban, de a labdarúgó-bajnokságban a válogatott barátságos mérkőzései miatt egyébként sem rendeztek volna fordulót. A listavezető és a mezőnyben egyedüliként veretlen Paris Saint-Germain a 14. kör szombati játéknapján a Lorient vendége lesz.

Egy újságíró arra volt kíváncsi, milyen lelkiállapotban vannak azok a játékosok, akik nyolc nappal ezelőtt elvesztették valamelyik barátjukat, ismerősüket, de az edző félbeszakította a kérdést. Miután ismét a labdarúgók mentális állapotát firtatták, Blanc közölte, hogy elhagyja a helyiséget, amennyiben tovább faggatják erről.

Nem fogunk az egész sajtótájékoztatón erről beszélni! Garantálom, ha még egyszer erről kérdeznek, már itt sem vagyok

– reagált emelt, ellenséges hangon a játékosként világ- és Európa-bajnok Blanc.

Merkel és Hollande jövő héten egyeztet Párizsban

Anegla Merkel német kancellár november 25-én Párizsban Francois Hollande francia államfővel a terrorizmus elleni együttműködésről egyeztet, az egy héttel ezelőtti 130 áldozattal járó párizsi merényletek nyomán – jelentette be pénteken a párizsi német nagykövetség.

A francia elnök jövő kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnökkel, csütörtökön pedig Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni közös katonai fellépésről egyeztessenek. Francois Hollande a két találkozó között fogadja szerdán Párizsban a német kancellárt.

 

Nem árul játékfegyvereket a játékóriás

A Toys R Us bejelentette, hogy eltűnteti francia üzletei polcairól azokat a játékszereket, amelyek összezavarhatják a rendőrséget – derül ki az AFP híréből. Összesen 23 játékot vonnak ki 48 boltjukból, mert azok hasonlítanak az igazi fegyverekre.

A döntésünket a párizsi terrortámadás fényében hoztuk meg

– írja a játékóriás a közleményében.

Bataclan Generáció indul

Nem tudják megtörni a Bataclan lelkét – mondta Joel Touitou a klub korábbi tulajdonosa a BBC-nek. Touitou szeptemberben már megvált a koncerthelyszíntől, és Izraelbe költözött. Mindemellett hallotta, hogy francia művészek hamarosan újra akarják nyitni Bataclan Generáció szlogennel.

Azt hiszem, hogy ez inkább a Bataclan történetének a kezdete, és nem a vége. Ezek a terroristák talán embereket öltek, de nem ölték meg a Bataclan lelkét

– mondta.

 

130-ra nőtt a halálos áldozatok száma

Meghalt még valaki az egy hete történt támadásokban, így 130-ra nőtt a halálos áldozatok száma jelentette be a francia belügyminiszter Manuel Valls. Az egyik életveszélyesen sérült ugyanis a kórházban elhunyt – közölte az AFP.

Keményebben védik az unió határait

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szerint az európai uniós tagországok megállapodtak az unió külső határvédelmének megerősítéséről, a légi utasok személyi adatainak kezeléséről, valamint a fegyvercsempészek elleni fokozott fellépésről. Brüsszelben, a tagországok bel- és igazságügyi tárcavezetőinek tanácskozásán Cazeneuve kijelentette, hogy Franciország megszerezte a partnerektől a szükséges támogatást abban a három kérdésben, amelyet kiemelten fontosnak tart.

Erőteljes, operatív döntéseket hoztunk

– mondta, és úgy vélekedett, hogy ezeknek a döntéseknek a hatása már az év vége előtt meg fog mutatkozni.

90 letartóztatás volt Franciaországban

Az utóbbi öt napban 90 letartóztatást hajtottak végre – jelentette a francia belügyminisztérium. A 793 lakás átvizsgálása során 174 fegyvert 64 adag drogot ás a 250 ezer eurót lefoglaltak. A legtöbb rendőri művelet nincs kapcsolatban a párizsi merényletekkel, mindemellett „kíméletlenül folytatják” azokat a terrorizmus ellen.

Nem tud megbocsájtani fiának a megölt merénylő apja

Sajnálja az egyik megölt terrorista, Abdelhamid Abaaoud apja, hogy nem élve kapták el fiát, mert akkor kiderülhetett volna, hogy miért vett részt a merényletben – erről az apa ügyvédje beszélt a francia Europe1 rádiónak.  Nathalie Gallant elmondta: megkérdezte az apát, hogy intézkedjen-e fia holttestének kiadásáért, de ő azt válaszolta: nem kéri ezt.

Omar Abaaoud nem tud megbocsátani fiának – mondta az ügyvéd. Hozzátette: a férfi jelenleg Marokkóban tartózkodik, mélyen érintették a történtek. Ugyanakkor kérte a francia hatóságokat, hogy segítsenek megtudni valamit másik fiáról, a 15 éves Younisról, akit bátyja tavaly Szíriába vitt, és azóta azt sem lehet róla tudni, hogy életben van-e.

A muszlim országok is elítélik az Iszlám Államot

A Pew Research Center amerikai kutatóintézet 11, jelentős muszlim közösséggel bíró országban vizsgálta, hogyan viszonyulnak az ott élők az Iszlám Államhoz. Nigériától Jordánián át Indonéziáig elsöprő többségben vannak a negatív vélemények a dzsihádista szervezetről, az egyetlen kivétel Pakisztán volt, ahol az emberek legnagyobb része nem tudott egyértelmű véleményt formálni.

Egyetlen országban sem volt 15 százaléknál nagyobb a terrorszervezet elfogadottsága, Libanonban a szunniták 98 százaléka, valamint a síita muzulmánok és a keresztények 100 százaléka nyilatkozott elítélően az Iszlám Államról. Izraelben 97%, Jordániában 94% azok aránya, akik élesen szembenállnak a terroristákkal, az izraeli arabok között 91%, a Gázai-övezetben 92%, Ciszjordániában pedig 79%.

Új névvel és kinézettel menekülhet a körözött terrorista

Nevet és megjelenést változtathatott a párizsi terrortámadásokban vezető szerepet betöltő, továbbra is menekülő Salah Abdeslam – írja a HVG a spanyol El Mundo nyomán.

A lap francia forrásokra hivatkozva közölte: a terrorista Yassine Baghli néven menekül tovább, korábban hátrazselézett haját előreengedhette, de parókát, sapkát is viselhet, hogy minél kevésbé hasonlítson a korábbi fotókhoz. Egy megkérdezett szakértő szerint azonban a jelek nem utalnak előre megtervezett menekülésre. Abdeslam az Iszlám Állam megtorlásától is tarthat, ami a családját is érintheti.

Az Iszlám Állam elől azért kellhet menekülnie, mert nem teljesítette maradéktalanul a terveket, nem küzdött haláláig, mint társai. Egyik testvére például felrobbantotta magát a Stade de France-nál a francia-német mérkőzés alatt.

menekülő terrorista

Magyarországon is átutazott a terrorista

Menekültként a törökországi Izmir egyik szállodájában lakott két napig a Stade de France nemzeti stadionnál múlt péntek este magát felrobbantó egyik terrorista, Ahmed el-Mohammed, és Magyarországon is átutazott, jelentette a Habertürk televízió a rendvédelmi szervek egyik nevének elhallgatását kérő vezetőjére hivatkozva pénteken.

A rendelkezésre álló adatok szerint Mohammed október 2-án érkezett Izmirbe, és a Szultán szállodában szállt meg, ahol szíriai menekültek laktak. Október 4-én hajnalban jelentkezett ki a szállodából. Ezután feltételezhetően tengeri úton Görögországba utazott menekültként.

Görögországból Magyarország, Horvátország, Ausztria és Németország érintésével érkezett Franciaországba a televízió értesülése szerint.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik