Tech

Elárulja-e a Facebook, hogy ki nézegeti titokban a profilunkat?

Az egyik legnagyobb rejtély, hogy mi alapján rangsorolja ismerőseinket a közösségi oldal. Az algoritmusok olyan titkosak, mint a Coca-Cola receptje, de néhány dolog kiderült.

A Facebook egyik nagy rejtélye, hogy mi alapján válogatja ki azt a kilenc ismerősünket, akik az idővonalunkon, bal oldalt feltűnnek. Időnként felbukkannak itt olyan emberek, akikkel a középiskolás évek óta nem beszéltünk, vagy régi kollégák, akiket már szinte el is felejtettünk. A Vice újságírója felidézi: barátja alig használja a közösségi oldalt, nincsenek fenn közös fotóik, nem kommentelik egymás bejegyzéseit, kapcsolatuk tényét sem jelzik a Facebookon. Mégis, az újságírónő ott van a kilenc kiemelt ismerőse között. „Azért, mert kémkedsz utánam” – mondta neki a barátja.

Féltékenységre adhat okot

Valójában a Facebook egyik legnagyobb titka, hogy ki szokta nézegetni a profilunkat, erről nem árul el nekünk a közösségi oldal semmilyen közvetlen információt. Ugyanakkor tele van az internet találgatásokkal arról, hogy mi alapján választja ki nekünk a Facebook azt a kilenc kiemelt személyt, akit szerepeltet az oldalunkon. A fórumozók egy része szerint ebből következtethetünk arra, hogy melyik ismerősünk van titokban ráfüggve arra, hogy nyomon kövesse az idővonalunkat. Van, aki attól tart, hogy párja féltékeny lesz, ha meglátja a kilenc kiemelt személy között volt partnerét, akivel amúgy hónapok óta szóba sem állt.

A Facebook lehetőséget ad arra is, hogy megjelöljük, kik a közelebbi barátaink. Ehhez javaslatokat is felkínál számunkra, ami megint csak furcsa lehet – mi alapján tudja a közösségi oldal eldönteni, hogy kik azok, akikkel szorosabb viszonyt ápolunk?

Több kattintás = profit

A Vice megkereste a Facebookot, ahonnan az a válasz érkezett: a kilenc kiemelt személyt az alapján választják ki, hogy kik azok a barátaink, akikkel hasznos lehet számunkra a kapcsolattartás. A közösségi portál algoritmusa sok tényezőt figyelembe vesz barátaink rangsorolásánál: például hogy milyen mennyiségben, milyen gyakran lépünk egymással kapcsolatba, vagy milyen régen volt valamilyen kölcsönös tevékenységünk. A Facebooknak érthetően fontos, hogy próbáljon bennünket arra terelni, hogy minél több interakciót bonyolítsunk le: így többet használjuk az oldalt, több hirdetést is nézünk meg, amiből ők profitálnak.

Amikor feltűnik a középiskolai osztálytársunk a kilenc kiemelt ismerős között, azzal valószínűleg arra próbál sarkallni minket, hogy hátha felvesszük a kapcsolatot egy régi ismerőssel. De felbukkanhatnak a legfrissebb ismerőseink is, még ha nem is volt semmilyen rájuk irányuló facebookos tevékenységün, pont azért, hogy ösztönözzenek bennünket arra, hogy legyen. Nagyobb valószínűséggel bukkannak fel azok, akik nemrég tettek közzé valamilyen friss bejegyzést vagy fotót, és van az egészben némi véletlenszerűség is – árulta el a Facebook.

Csak amiről mindketten tudunk

A közösségi oldal algoritmusai egyébként folyamatosan változnak, fejlődnek – ezek olyan titkos összetevői az oldalnak, mint a Coca-Cola receptje. A cél, hogy az oldalon tartsanak bennünket és használjuk a folyamatosan megjelenő újabb lehetőségeket. Ezernyi tényezőt vesznek figyelembe – ha például meg vagyunk jelölve egy barátunkkal egy közös fotón, az jóval nagyobb közelséget jelez, mintha lájkolunk egy ismerősünk falán megosztott hírt. Ugyanakkor – ahogy a Facebook állítja – az algoritmus csak azokat a tevékenységeket veszi figyelembe, amiről mindkettőnknek tudomása van, tehát a rangsorolás továbbra sem árul el semmit arról, hogy kik nézegetik titokban a profilunkat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik