P. Tamás 2022 tavaszán civilként, morális okokból csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz – mindenfajta előképzettség nélkül. Győri Boldizsár haditudósító Zaporizzsja megyében készített vele interjút.
Magyar Péter felhívására rendhagyó tárlatvezetésen vettek részt civilek a Karmelita kolostorban és Rogán Antal volt minisztériumának épületében. Videóriportunk az eseményről.
A LaLiga-hajrá ezúttal nem a bajnoki cím és az európai kupahelyek miatt izgalmas, hanem mert évek óta nem látott küzdelem alakult ki a tabella alsó harmadában.
A labdarúgó-világbajnokság és a BL-finálé jegyáraival szembesülve kijelenthető: a csúcsfutball egyre inkább csak a kimondottan gazdagoknak lesz megfizethető. A kassza ugyan megtelik, ám a világ legnépszerűbb játéka kiüresedhet.
A nyertes a szakmai zsűri indoklása szerint kiemelkedő eredményeket ért el a földrajzi, természeti és helyi értékek megőrzésében és korszerű bemutatásában, valamint a közösségépítés területén.
Szabad a Karmelita, alakul a kormány, vége a veszélyhelyzetnek, siklik a vonat, mocorog az elszámoltatás. Bita Dániel, Nagy Gergely Miklós, valamint Nagy József a Háromharmadban.