Kisvárdán tartott Lázárinfót a miniszter.
A parlamentben is fogadták őket.
Az amerikai nincs közöttük.
A miniszter elárulta, mekkora kompenzációra számítanak fejenként.

Mindenki azt várta, hogy ha a szavak szintjén igen, a valóságban nem nagy megbecsültséggel távozik Matolcsy György a posztjáról. Ennek ellenére nagyon komoly meglepetés, ami történik, mert iszonyatos kockázata van annak, ha egy ilyen ügy elindul – mondta az MNB-botrányról Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben, amelyben a politológus Bita Dániellel és Pető Péterrel beszélget havonta egyszer.
Az egyiptomi orosz nagykövetség szerint a hat elhunyt turista mind orosz állampolgár.
Egyelőre nem tudni, hová viszik az állatok tetemét.
Megvadult kutya támadt egy kétéves kislányra és annak anyjára, a gyereket kétszer is újraélesztették
A felbőszült állat a gyermek nyakát, fejét és lábát marcangolta szét.

Nem látszott meg az érdeklődésen, hogy a magyar labdarúgó-válogatott megrázó vereséget szenvedett az 1954-es vb döntőjében: 1955-ben a Népstadion bajnoki mérkőzéseken jegyzett átlagnézőszáma 64 608 volt, míg a válogatott látogatottsági középértéke kereken 100 000-re rúgott. Az NB I-es közönségrekord is abban az évben született.
Nyílt levelet írt az önkormányzatnak, hogy vonják vissza az egészséget és a környezetet is károsító helyi rendeletet.
- 04:10 Vasárnap óraátállítás: előre vagy hátra tekerünk?
- 03:32 Hansi Flick jobban kezdte barcelonai edzői karrierjét, mint Pep Guardiola
- 00:17 Meghalt Tolnai Ottó
- 22:57 Simán megnyerte a meccset a Barcelona, amit csak később akart lejátszani
- 21:52 Holland parlamenti delegáció jött Magyarországra, a jogállamiságot vizsgálják
- 21:50 41 nőt kábított el és erőszakolt meg egy banda Belgium egyik városában
- 21:18 A nap legfontosabb hírei - 2025.03.27.
- 20:58 Hiába tértek haza az űrben rekedt asztronauták, még nem ért véget a Starliner-saga
- 20:54 Korda Györgyöt már nem érdekli, elnézést kér-e Hajós András Balázs Kláritól
- 20:54 Időntúli szabaddobásból szerzett gól sem volt elég, kikapott a PSG-től a szegedi kézicsapat
- 20:28 Kamionnal ütközött, meghalt egy nő Szentesnél
- 20:11 Zselézett hajú tinitől az öltönyös férjig – Szoboszlai Dominik eddigi útja képekben
- 19:52 „Nem bújnék Mészáros bőrébe, inkább maradjon nyugodt a lelkiismeretem” – megtartották az Első Nemzeti Oligarcha Napot
- 19:49 Lázár János: Eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek
- 19:42 „Ti csináltátok ezt a szart!” – óriási balhé robbant ki a horrorshow-vá alakuló sprintverseny után
- 15:18 Szentesi Éva a párjáról: Majdnem szakítottunk tavaly, mikor visszatért a betegségem
- 15:43 Árpa Attila megható gesztust tett a néhai Hadas Kriszta felé a Televíziós Újságírók Díjátadó gáláján
- 14:07 Nemi szervét lóbálva sétált egy fiatal Veszprém belvárosában
- 19:42 „Ti csináltátok ezt a szart!” – óriási balhé robbant ki a horrorshow-vá alakuló sprintverseny után
- 18:57 Miért csomagolják egyre többen alufóliába a slusszkulcsukat?
- 14:15 NER-es sikercég leánya biztosíthatja a munkaruhákat a MÁV-nak és a Volánnak 1 milliárdért
- 15:26 Nincs olyan, hogy egészséges alkoholfogyasztás
- 13:34 Nyugdíjaskrízis érkezik 2025-ben: kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek
- 21:18 A nap legfontosabb hírei - 2025.03.27.
- 12:58 „A fajfenntartás miatt sem jó, hogy ilyenek” – Dávid Petra kötelezővé tenné a katonaságot, hogy ne legyenek nyafkák a férfiak
Baleset / Bűnügy

Marco Rossi csapata a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón leckét kapott hatékonyságból. Pánikra nincs ok, de látni kell, hogy visszaesett a válogatott teljesítménye, épp ezért összeszedtük, mik azok a területek, amelyek javításra szorulnak, hogy az őszi vb-selejtezőkön ismét sikeres legyen a válogatott.
Videó
Mielőtt megvonták a szót munkatársunktól, szóba került az MNB alapítványát érintő nyomozás, a Pride betiltása és Orbán Viktor ünnepi poloskázása is.