Tudomány

Összenőtt delfineket fogtak Hollandia partjainál

Először azonosítottak összenőtt barna delfin ikreket. A kettős torzokat véletlenül fogta ki egy halász az Északi-tenger hollandiai partjainál. A férfi előbb lefényképezte, majd visszadobta a vízbe a párost.

A felfedezés nem csak azért jelentős, mert ez az első összenőtt barna delfin ikerpár, melyet valaha találtak, hanem azért is, mert a ceteknél eddig csupán kilenc hasonló esetet rögzítettek. A rendellenesség feltehetőleg jóval gyakrabban fordul elő a természetben, igaz, az óceánban nagyon nehéz megtalálni az ikreket.

A tudósok legnagyobb bánatára a halász a szenzációs fogás után elengedte a párost, mert azt hitte, illegális a parthoz szállítani a jövevényeket.

A kutatók ettől függetlenül nagyon hálásak a felvételek miatt, hiszen segítségükkel némi bepillantást nyerhetnek a ritkán látott rendellenességbe. Bár az ikrek láthatóan már fejlettek voltak, és inkább tűntek újszülöttnek, mint magzatnak, a test állapota nem sok jót ígér.

Az ikrek farok- és hátúszójának ernyedtsége arra utal, hogy nem sokkal a születésük után elpusztultak.

Az orroknál látható szőrszálak szintén azt bizonyítják, hogy a tetem újszülöttekhez tartozik, mivel ezek a szálak normál esetben a köldökzsinórhoz hasonlóan leválnak a világrajövetel után.

Erwin Kompanje, a felfedezésről beszámoló tanulmány társszerzője szerint a cetek anatómiája sokban különbözik a szárazföldi emlősökétől, hiszen a tengeri életmódhoz szoktak. A tudomány rengeteget tanulhat még az élőlények testfelépítéséről.

Egy újabb eset hozzáadása a már ismert kilenc példányéhoz hozzájárulhat a kép jobb megértéséhez

– mondta a szakértő.

A kettős torzok valóban ritkán fordulnak elő, a ceteknél viszont egészséges ikrek sem születnek túl gyakran. A becslések szerint napjainkban nagyjából 700 000 barna delfin él, a fajnál a mostani esettel együtt csupán két ikerpárt ismerünk.

A kutatók úgy vélik, hogy a delfineknél és bálnáknál a szülések 0,5 százalékánál jönnek világra ikrek. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy a nőstények méhe nem elég nagy, a szülés után pedig nehezen tudnak két borjat is táplálni.

A mostani a negyedik ceteknél megfigyelt parapagus dicephalusos eset. Ezen típusnál a testvérek teste közös, fejük viszont elkülönül.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik