A felfedezés a Pápuai Egyetem új expedíciója során született meg Új-Guinea hegyeiben. I. Lehr Brisbin, a Georgiai Egyetem kutatója és az új tanulmány vezetője nagyjából 30 évet töltött a vadkutyák nyomainak elemzésével, így viszonylag pontosan meg tudja állapítani, merre lehet az élőlényekbe botlani.
A szakértők rejtett odúkat, illatcsalikat és kamerákat használtak, hogy lencsevégre kapják az állatot. Bár az élőlény székletéből és egyéb biológiai nyomaiból vett mintákat még nem elemezték, a kutatók mégis határozottan kijelentették: az új-guineai hegyvidéki vadkutya valóban előfordul még a helyi hegyekben.
A vizsgálat során több száz fotó készült az élőlényekről, legalább 15 példányt sikerült lefényképezni – ezek közt egyaránt voltak hímek, nőstények és kölykök is. A felvételek többsége 4 600 méterrel a tengerszint felett készült Új-Guinea központi hegygerincén, a Puncak Jaya-n.
A faj egyébként fogságban sem túl gyakori, nagyjából 200 példányról tudni. Mivel a kutatók egy ideje gyanakodnak rá, hogy az élőlény mégis élhet még a vadonban, az elmúlt években több expedíció is indult az állat megtalálására.
Ezek során ugyan készültek képek “gyanús” vadkutyákról, utóbb azonban mindig kiderült, hogy ezek egy alfajhoz, az új-guineai éneklő kutyához tartoztak. Igaz, sok tudós úgy véli, nincs is elég genetikai különbség a két típus közt, így felesleges külön állatként kezelni őket.
Éppen ezért az új kutatást végző csoport belekezdett a vadkutyák egy részletesebb genetikai elemzésébe is. A csapat bízik benne, hogy az eredményeknek köszönhetően végérvényesen eldőlhet a vita.
Az Új-Guineai Hegyvidéki Vadkutya Alapítvány szerint a felfedezés azért lenyűgöző, mert a faj igen különleges a kutyákat, farkasokat, rókákat és sakálokat is magába foglaló canidae családban. Az élőlény ugyanis úgy fejlődött, hogy az emberi mezőgazdaság és a háziasítás nem volt rá hatással. Így a faj vizsgálatával az ember természetformáló erejét is alaposabban megismerhetjük.
