Tudomány

Újabb holt-tengeri tekercset őrző barlangot találtak, de hiába

Kumrán közelében találták meg azt a barlangot, amely a 20. század közepéig őrizhette a holt-tengeri tekercsek máig ismeretlen darabjait. A jelek alapján az üreget kifosztották.

A barlang belsejében a régészek egy üres tekercset, illetve korsók, szövetek és bőrszíjak maradványait találták meg. A szakértők úgy gondolják, ezeket a tekercsek bekötéséhez, tárolásához és rögzítéséhez használhatták.

1947. és 1956. közt 11 ősi tekercset fedeztek fel a mai Ciszjordánia területén található Kumrán környékén. Az iratok a héber Biblia másolata mellett közösségi szabályzatokat, naptárakat, csillagászati leírásokat és egyéb feljegyzéseket tartalmaznak.

A tekercsek egy részét helyiek találták meg, akik aztán régiségkereskedőknek adták tovább azokat. Más leleteket szakszerű régészeti feltárás során sikerült felfedezni.

Az új barlangot azonban hiába találták meg a kutatók, már megelőzték őket. A csoport vezetői elmondták, hogy a sziklaüreg belsejében modern csákányok nyomait azonosították, ez pedig egyértelmű jele a fosztogatásnak. A régészek úgy vélik, a barlangban lévő írásos emlékeket mind elvitték, és csak a rablók számára értéktelen tárgyakat hagyták hátra – például azt az üres tekercset, melyet az ókorban valamiért nem használtak fel.

Oren Gutfeld, a Héber Egyetem Régészeti Intézetének szakértője szerint annak ellenére, hogy végül legnagyobb felfedezésük egy korsóba helyezett üres tekercs lett, a leletek így is egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a barlang mára ellopott tekercseket is tartalmazott.

Gutfeld hozzátette, az új barlang felfedezése azt is jelenti, hogy immár nem lehetünk biztosak, hogy a beduinokon keresztül a piacra eljutott tekercsek mind az eddig is ismert lelőhelyekről származnak.

Az új üreg feltárása egy nagyobb projekten belül zajlott, melyet az Izraeli Régészeti Hatóság vezet. A program célja a Júdeai-sivatagban található barlangok feltárása, melyek antik kincseket őrizhetnek. A műveletek azonban a helyi fosztogatók érdeklődését is felkeltették.

Israel Hasson, a hatóság főigazgatója szerint az eddig ismeretlen sziklaüreg felfedezése rávilágított, hogy rengeteg munkájuk lesz még, és számtalan lelet vár még a felfedezésre.

Versenyfutásban vagyunk az idővel, hiszen a régiségtolvajok világszerte lopják az örökségeket, az anyagi nyereség miatt

– állapította meg Hasson. A szakértő hozzátette, Izraelnek minden erőforrást biztosítania kell, hogy megindulhasson a barlangok nyilvános és széleskörű feltárása.

(Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik