Tudomány

Ebben a tölcsérben kereshetnénk a marsi életet

A Texasi Egyetem kutatói egy Marson található különös tölcsért tanulmányozva arra jutottak, a depresszió remek hely lehet az idegen élet kutatására.

A süllyedés azért keltette fel a kutatók figyelmét, mert sokban hasonlít azokra a mélyedésekre, melyeket a Földön vulkánok kitörése alakított ki a jégtakaróban vagy gleccserekben. Ha bebizonyosodik, hogy a vörös bolygón található depresszió is így jött létre, az az idegen élet kutatásában is fontos eredmény lesz.

A marsi tölcsér a legnagyobb általunk is ismert, Naprendszerben található becsapódási kráterben, a 2 300 kilométer átmérőjű Hellas-medencében található. A süllyedés azért különösen fontos, mert a külsején található koncentrikus gyűrűk a helyi vulkáni aktivitás bizonyítékai lehetnek.

Ha a depresszió valóban egy tűzhányó kitörése során született meg, akkor könnyen elképzelhető, hogy annak közelében az élet táplálására is alkalmas vegyi anyagok találhatóak. Joseph Levy, az elméletet bemutató tanulmány szerzője szerint a süllyedés megfelelő lehet a víz, a szükséges hőmérséklet és tápanyagok megtartására.

A süllyedés egyike volt annak a két formációnak, melyet a kutatók a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) által készített képek alapján vizsgáltak. A másik, a Galaxias Fossae régióban található tölcsérnek is igen hasonló a megjelenése. A szakértők szerint a két alakzat vagy a földihez hasonló vulkánkitöréssel, vagy aszteroidabecsapódással jött létre.

A 3D-s modellek alapján azonban úgy tűnik, hogy míg a Galaxias Fossaenál található depresszió inkább egy aszteroida miatt, addig a másik valamilyen egyéb módon alakult ki – a Hellas-medencében lévő süllyedésnél ugyanis nem találták meg a becsapódásra utaló törmeléknyomokat.

A tudósok szerint a Mars vulkáni tevékenysége 3,7 milliárd – 500 millió éve volt a csúcspontján. Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a bolygó felszínén ma is lennének aktív tűzhányók. Éppen ezért további kutatásokra lesz szükség annak alátámasztására, hogy a Hellas-medence süllyedését valóban egy vulkán kitörése alakította ki.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik