Tudomány

10 dolog, amiért nem jó űrhajósnak lenni

24.hu
24.hu

2016. 11. 04. 09:01

Most kiderül, hogy igazából sokkal jobb a Földön, mert idelent például nem dugul el folyton az orrunk, és tudunk böfögni. És bármennyire furán hangzik,m ezek hiánya nagyon zavaró tud ám lenni.

A legtöbb gyerek életének egy szakaszában szeretne űrhajós lenni, ám ha valami, akkor ez a szakma csak nagyon kevesek számára érhető el. De azért, hogy kicsit csökkentsük eme maroknyi embertársunk iránt érzett irigységet, a Popular Science segítségével csokorba szedtük, miért is nem olyan jó az űrben tartózkodni, mindamellett, hogy odakint hatalmas a sugárzás, és baromi hideg van. Oké, ez utóbbiakat kiküszöböljük azzal, hogy nem pucéran megyünk a nagy semmibe, hanem fűtött

Vizelési problémák

A Földön a hólyagunk egyértelműen jelzi, ha benne a nyomás elérte a kritikus értéket, ám az űrben a súlytalanság állapota miatt nincs ilyen inger, csak akkor, amikor már tényleg komoly a helyzet. 1962-ban John Glenn emiatt pössentett be, bár neki szerencsére már meg volt oldva a vizeletelvezetés, köszönhetően elődjének, Alan Shepardnek, aki 15 perces űrutazása előtt kénytelen volt 5 órát várakozni a kilövőállásban. Természetesen ezen idő alatt rájött a pisilhetnék, és jobb híján a szkafanderbe engedte a folyadékot, ami a kellemetlenség mellett sikeresen rövidre zárta a szívritmusát figyelő szenzort is.

Azóta már nagyobb figyelmet fordítanak az altesti higiéniát veszélyeztető balesetek megelőzésére, szóval azok, akik most az ISS-en tartózkodnak, már a modern kor egyik legnagyobb csodáját élvezhetik:

az űrhajósok felnőtt pelenkát hordanak, amely nem csupán felszívja a vizeletet, hanem azt is lehetővé teszi, hogy később ivóvízzé alakítsák.

Gázosodás

A gyomorban az emésztési folyamatok során gázok keletkeznek, amelyek a Földön valamilyen útvonalon távoznak a szervezetből, ám az űrben a böfi csapdába esik a gyomorban. Éppen ezért van az, hogy a NASA az űrben tiltja a szénsavas italok fogyasztását, mint amilyen a szóda, vagy éppen a sör. Mert az egyetlen dolog ami rosszabb egy részeg űrhajósnál, az egy részeg űrhajós, akinek odabent marad a hányását.

Izzadságcseppek

Az űrben a kalciummegkötő-képesség a nullával egyenlő, így a csontritkulás folyamata tízszer gyorsabb, mint a Földön, sőt, ugyanez igaz az izomsorvadásra is, mivel kifejezetten hosszú út megtételéhez elég egy apró izommozdulat. Éppen ezért naponta több órát kell edzeni, hogy meglegyen a kellő testmozgás, ez viszont izzadsággal jár. Csakhogy azok a sós cseppek, amik a Földön a testről legördülnek, az űrben nem mennek sehová, vagy ha mégis távoznak a felületről, akkor ott lebegnek mindenütt, ami a többiek számára nem túl higiénikus. Le kell hát törölni, és összegyűjteni, mert értékes szolgálatot tehet ivóvízforrásként. Nem véletlen, hogy Douglas Adams szerint a törölköző a leghasznosabb dolog az űrben, igaz, ő teljesen más célokat emelt ki a lehetőségeivel kapcsolatban.

Könnycseppek

Ahogyan az izzadság, úgy a Földön a könny is szépen lecsorog a bőrön, de az űrben természetesen ilyesmiről szó sincs, amiről Andrew Feustel tudna mesélni, aki 2011-ben hétórás űrsétára indult, ám a sisakjának páramentesítője irritálta a szemét, ami így könnyezni kezdett. Mivel letörölni nem tudta, illetve az arcán sem folyt le a könny, végül már semmit nem látott, ráadásul a sótartalom miatt még csíp is egy kicsit.

Nyálkagátak

A Földön az orrüregek ürülése viszonylag könnyen megoldható az orrnyíláson és a torkon keresztül úgy, hogy észre sem vesszük (mert nem csak náthásan van ám minek távozni onnan), de az űrben a gravitáció hiánya miatt megfázáshoz hasonlatos tünetek jelentkeznek, úgymint fejfájás, orrdugulás, íz-és szagérzékelési zavarok.
Egyetlen megoldás van csupán, mégpedig a folyamatos orrfújás, ami viszont nem tesz jót a nyálkahártyáknak, ezért néhány űrhajós csípős ételekkel próbálkozik, ami viszont könnyezést okoz, erről meg már írtunk korábban.

Orientációs zavarok

Normális gravitáció mellett a “fent és lent” fogalma, illetve érzékelése nem okoz gondot, mert a belső fülben lévő szervek helyesen működnek, ám a súlytalanság állapotában a fülünkben lévő membrán nem mozdul semerre, ez pedig már rövid távon is rossz közérzetet, hányingert, fejfájást és hányást okozhat. Technikailag úgy ismerik a dolgot, mint Űr Adaptációs Probléma, és informálisan is mérik a súlyosságát, mégpedig a Garn skálán, amit az egykori botcsinálta űrhajósról és szenátorról, Edwin “Jake” Garnról neveztek el.

A dolog azért vicces, mert Garn amolyan ballasztként tartott  1985-ben kongresszusi megfigyelőként az akkori űrutazók legénységével, ám elég rosszul bírta a dolgot, és a Földre visszatérve társai poénból kialakították a Garn skálát aszerint, hogy mennyire viseli meg a súlytalanság az adott személyt. Garn “űrbeteg” állapota lett az egy Garn, ami Robert E. Stevenson űrhajós kiképző szerint a a maximális szintet jelenti, bár azt hozzá kell tenni, hogy a szenátor legalább nem hányt, ami odafent ismételten érdekes problémákat okozna, tessék csak elképzelni.

Titokzatos villanások

Már az Apollo 11 legénysége is beszámolt olyan villanásokról, melyeket akkor érzékeltek, mikor a szemük csukva volt, míg Don Pettit, aki az ISS-en töltött némi időt, úgy fogalmazott, hogy

világító táncoló tündérek, amiket leginkább félálomban láttam.

Ezen fények jelenléte még mindig rejtély, de annyit már tudni, hogy a Földön a tárgyakról visszaverődő fény a szemünk hátulján lévő fotoreceptorokhoz jut, melyek jelzik az agynak, hogy mi is történik a külvilágban, ami így össze tudja rakni a teljes képet. Ám az űrben a nagy erejű kozmikus sugárzás mindenütt ott van, és a NASA szerint ez a sugárzás direktben áthalad a szemhéjon, egyenesen a fotoreceptorokba, de még ez is csak feltételezés, és a pontos hatás sem ismert. Érdemes tudni, hogy a NASA egyébként évtizedeik úgy volt vele, hogy nem egy létező jelenségről van szó, hanem csak valami olyasmiről, amit az űrhajósok elképzeltek.

Véres agyak

A nulla gravitáció a véráramra is hatással van, ami így egyáltalán nem a lábak felé törekszik, hanem szabadon áramlik a felsőtest felé, így például a fejbe. Ennek köszönhető, hogy az első napokban a fej és a nyak duzzadtnak puffadtnak tűnik, amit az űrhajósok “holdvilág arcnak” hívnak. Körülbelül négy nap kell ahhoz, hogy a vérkeringés normalizálódjon, és ne akarjon annyi vér áramolni a felsőtestbe.

Kimerültség

Az ISS kilencven perc alatt kerüli meg a Földet, ami azt jelenti, hogy 24 óra alatt az űrhajósok 16 napfelkeltét és naplementét láthatnak, ami rendesen összekavarja a szervezet cirkadián ciklusát is, ennek köszönhetően az űrhajósok átlagosan két órával kevesebbet alszanak, mint a Földön. Ez tulajdonképpen egy állandósult jetlag állapotot hoz létre, ami kimerültséghez, ingerlékenységhez, a reakcióidő megnövekedéséhez, és a koncentrációs képesség csökkenéséhez vezet.
Márpedig a figyelmetlen űrhajós az álmoskönyv szerint sem jelent jót.

Fantom végtagok

A Földön akkor is tudjuk, hogy hol vannak a végtagjaink, ha nem nézünk oda, hiszen a gravitáció meghatározza a helyzetüket, ám a súlytalanság állapotában azok a feszültségek, amik ezzel járnak, nincsenek jelen, és a végtagok csak úgy lebegnek, így az ember nem mindig tudja, mije hol van éppen. Ez főleg alvás közben érdekes, és több űrhajós is beszámolt arról, hogy amikor felébredt, azt hitte, hogy valakinek a karja lóg az arcába, ám hamar kiderült, hogy az adott végtag valójában a sajátja.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.