Tudomány

Átírta a HIV-vírus történetét egy új vizsgálat

Több évtizede őrzött vérminták genetikai vizsgálata után úgy tűnik, át kell írni a HIV-vírus, illetve az AIDS elterjedésének történetét. Mindeddig úgy tudtuk, hogy a járvány az 1980-as évek elején csapott le Észak-Amerikára: az első eseteket 1981-ben, Los Angelesben diagnosztizálták, nulladik páciensként, vagyis a járvány forrásaként pedig a kanadai légiutas-kísérőt Gaëtan Dugast azonosították.

A tudósok régóta sejtették, hogy a történet nem ennyire egyszerű, de eddig nem voltak kikezdhetetlen bizonyítékaik. Most azonban megjelent egy tanulmány a Nature-ben, ami bizonyítja, hogy a vírus már 1970-es években megjelent az Egyesült Államokban.

„Megpróbáltuk feltárni a legelső AIDS-es eseteket az Egyesült Államokban” – mondta Michael Worobey, az Arizonai Állami Egyetem evolúciós biológusa, a kutatás vezetője.

Egy aprólékos, új megközelítéssel Worobey és a kollégái összerakták a HIV-vírus teljes genetikai szekvenciáját, nyolc archivált vérmintából, amiket 1978-ban, és 1979-ben vettek le meleg, és biszexuális férfiaktól, akik egy Hepatitis B kutatásban vettek részt.

A kutatók ahhoz hasonló módszert alkalmaztak, mint amikor ősi DNS mintának azonosítanak. Amint sikerült kinyerniük a vérmintákból a vírus genetikai kódját, nyomon követték annak mutációit, így fel tudták állítani a HIV „családfáját”. Worobey szerint egy csimpánz fertőzhette meg az első embert Afrikában, valamikor a XX. század elején. A vírus az 1960-as évek második felében tört ki Haitin, és más karibi országokban, majd onnan érkezett New Yorkba 1970-71-ben.

Gaëtan Dugas (fotó: Wikipédia)
Gaëtan Dugas (fotó: Wikipédia)

A kutatás tehát tisztázta Gaëtan Dugast a vád alól, ami szerint kulcsszerepe volt a járvány elterjesztésében.

Randy Smith 1987-ben, három évvel Dougas halála után megjelent, „And the Band Played On (És a zenekar játszott tovább)” című bestsellerében ördögi embernek festette le a meleg, extrém szexuális aktivitású légiutas-kísérőt, aki ide-oda röpködött Észak-Amerikában, és először csak felelőtlenül, később szándékosan terjesztette a gyilkos kórt. Bár a kanadai férfi valóban az AIDS egyik első áldozata volt, és saját bevallása szerint évente több száz, egész életében nagyjából 2500 férfival létesített szexuális kapcsolatot, az új tanulmány nem talált biológiai bizonyítékot arra, hogy ő lett volna járvány fő okozója.

Dougasra ráadásul egy gépelési hiba miatt kezdtek el „nulladik páciensként” hivatkozni. A férfit Kaliforniában diagnosztizálták, de mivel nem abban az államban élt a kartonjára azt írták: „Patient O”. Az „O” az outside, vagyis külső szót jelölte, ám egyszer valahol, valaki, véletlenül nullát írt O helyett, s ezzel a járvány kiindulópontjává, főbűnössé tette a férfit.

„Ez az ember csak egy volt a több ezer fertőzött közül, akik korábban kapták meg a betegséget, minthogy azt felfedezték volna” – mondja Richard McKay, a Cambridge Egyetem orvostudomány-történésze a tanulmány társszerzője.

„Az elemzésünk azt mutatja, hogy járvány kaliforniai kitörése, ami után először kongatták meg a vészharangokat, és fedezték fel AIDS betegséget, valójában csak egy leágazása volt a jóval korábbi, New York-i járványnak” – összegezte Worobey.

(Reuters)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik