Tudomány

Gépesített sáskákat vet be az amerikai kormány

Horváth Balázs
Horváth Balázs

újságíró. 2016. 07. 08. 12:02

A robbanóanyagok, illetve az azok készítéséhez használt összetevők felkutatására több módszert is használnak a hatóságok. Egyrészt a feladatra kiképzett kutyákkal, valamint egyéb mechanikai érzékelőkkel igyekeznek megtalálni az elrejtett bombát, most azonban egy teljesen új irányból jöhet egy sokkal hatékonyabb módszer.

A St. Louis-ban működő Washington Egyetem kutatóinak 3 év és az amerikai kormány által juttatott 750 ezer dollár áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy megértsék a sáskák szaglórendszerét, majd a megszerzett tudást nemzetbiztonsági célokra fordítsák. A tudósok szerint a meglévő technológiák is működőképesek, a természetben, a rovarok csápján megtalálható több százezer érzékelő azonban olyan lehetőségeket tartogat, amelyek eddig elérhetetlenek voltak.

A kutatás első szakasza egy elsőre hihetetlennek tűnő és valóban sci-fi-be illő dologgal indul. A csapat miniatűr elektro szenzorokat helyez el a sáskákon, ezeket egy aprócska műtéttel egyszerűen „bedrótozzák” a rovarok idegrendszerébe. A beavatkozás után a cyber sáskák elég gyorsan felépülnek, mozgásképesek lesznek, amitől kezdve a kutatók állandóan figyelni tudják a rovarok agyi tevékenységét. Sőt, a szárnyukon elhelyezett, vékony, fűthető „tetoválások” segítségével még azt is megoldják, hogy az állatokat távirányítsák, amivel sokkal könnyebb olyan helyzetbe hozni őket, ahol a szaglásukra szükség van.

A sáskák ugyanis a természet legkifinomultabb szaglórendszerével bírnak, ami abban nyilvánul meg, hogy akkor is képesek azonosítani a keresett illatot, ha egyébként túlságosan nagy „zaj” van. A bombakereső kutyák aránylag könnyen megzavarhatók azzal, hogy a robbanószer eredeti szagát egy másik, sokkal erősebb szaggal álcázzák, de ezt a módszert a műszerek sem nagyon szeretik.

Az kutatást vezető professzor szerint a kutyák szaglóképessége bámulatos, és a jövőben továbbra is használni fogják akár nemzetbiztonsági, akár egészségügyi célokra. A négylábúak hátránya azonban, hogy az újra és újra elvégzendő kiképzésük lényegesen hosszabb ideig tart, de összességében többe is kerül, mint az a 750 ezer dollárból kifejlesztett, szuper szaglású biorobotok, amelyek a mostani kutatások eredményei alapján készülnek majd el.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.