Tudomány

Lábtörés, haláleset, vérbosszú – kemény sport volt a középkori foci

Lugosi Péter
Lugosi Péter

2016. 06. 25. 17:00

Sokak szerint a futball az utóbbi időkben egyre durvább sport lett. Lehet, hogy van igazság a dologban, az egyre "divatosabb" könyökösök valóban sok galibát okoznak. Persze még így is könnyebb a mai játékosok élete, mint középkori kollégáiké.
Korábban a témában:

Már az ókori görögök is…

A legtöbb ember úgy tudja, hogy a futball valamikor a 19. században született, Angliában. A FIFA szerint a játék hivatalosan valóban ekkor jött létre, “felmenőit” azonban évezredek óta játszották világszerte.

Az ókorban a kínaiak kezdtek el labdarúgásszerű sportot gyakorolni, később a japánok, egyes indián csoportok, Európában pedig a görögök és a rómaiak is űztek futballra emlékeztető játékokat. Az öreg kontinensen a rögbihez is hasonló testmozgást végül a rómaiak terjesztették el, akik hódításaik alatt nyugati és keleti irányba is eljuttatták a kissé brutális szórakozást.

Az évszázadok során aztán Britanniától Itáliáig különböző szabályokkal játszották a rómaiak találmányát. A 12. századra a labdarúgás őse igazán közkedvelt szórakozássá vált, egész városokat mozgatott meg. Az átlag emberek a labdázást olyannyira szerették, hogy az efféle kikapcsolódás népszerűsége néhol a nyilvános kövezésekkel és boszorkányégetésekkel is vetekedett.

A középkori futball dicső kezdete: életét vesztette egy fiú

Nehéz pontosan meghatározni, hogy a számtalan középkori változat közül melyik is a futball elődje. A labdasportok sokszor egymás mellett, keveredő szabályokkal jelentek meg az európai utcákon, így a rögbiszerű játéktól, a röplabdára emlékeztetőn át, egészen a lábtengóig minden variáció megtalálható volt.

Wolfgang Behringer focikutató szerint a futball ősének első középkori forrása az 1137-es évből, Angliából származik. A korabeli beszámoló nem túl vidám, leírása alapján egy fiatal fiú vesztette életét játék közben – ez pedig jól jellemzi a korai labdarúgás brutalitását.

Labdarúgás a középkorban Kép: Wikipédia

A korszakban az igazi profik Angliában és Itáliában rúgták a bőrt, de Franciaországban és a német területeken is igen elterjedt volt a futball. A labdarúgás ősét sokszor napkeltétől napnyugtáig játszották, a pálya néha több kilométer hosszú volt – ilyenkor a város kapuiba kellett betalálni a pontszerzéshez.

A sportnak természetesen nem léteztek kőbevésett szabályai, egyet leszámítva: a szándékos gyilkosságot tiltották. Ennek ellenére előfordultak halálos balesetek, ezeket az érintett család tagjai általában igen zokon vették, így a tragédiát gyakran véres megtorlás követte.

Albion, a futball bölcsője

A ködös szigetországban a labdarúgás a 14. századra olyannyira népszerűvé vált, hogy a hatalmas károk miatt 1314 és 1667 között összesen harmincszor tiltották be a játékot. A “határlabdázásként” vagy “tömeglabdázásként” is ismert sport ennek ellenére továbbra is az egyik legkedveltebb szórakozás maradt.

A futball a remek kikapcsolódás dacára több volt, mint játék. A csapatok sokszor két egymással rivalizáló család, település, vagy egyéb csoport tagjaiból álltak össze, így rendszerint az is motiválta a résztvevőket, hogy sérülést okozzanak az ellenfélnek.

Egy 1320-as forrás például egy csataszerű meccsről számol be Hollesley-ben, ahol bizony vér is folyt. A kutatások azt bizonyítják, hogy az egyik csapatban a közeli Ramsholt lakosai is szerepeltek, így könnyen elképzelhető, hogy ez az első dokumentált települések közti meccs – egy igazi Hollesley-Ramsholt rangadó.

Labdázó fiatalok a Gloucester Katedrális egyik domborművén Kép: Wikipédia

A népszerűség ellenére sokan megvetették az efféle szórakozást. Philip Stubbs, 16. századi röpiratíró a következőképp fogalmaz:

A labdarúgás játékra vonatkozó mivoltával kapcsolatban tiltakozom. Akkor már inkább hívhatnák egyfajta barátságos harcnak, mint játéknak vagy kikapcsolódásnak. Egy véres és gyilkos praktikának, semmint társas sportnak vagy szórakozásnak…

Néha a nyakuk törik, néha a hátuk, néha a lábuk, néha a karjuk, néha egy darab az ízületükből, néha az orrukból vér serken, néha a szemük kiugrik, néha csak egy pontban sérülnek meg, néha több helyen…

Mondhatom, eléggé megvetendő játék, és szerintem legalábbis sokkal közönségesebb, méltatlanabb, hitványabb, mint bármelyik másik fajta…

A műveltebb rétegek tehát kevésbé szerették a erőszakos testmozgást.

A hatalom viszont nem csupán a személyi sérülésekért nézett ferde szemmel a labdázásra. 1608-ban Manchesterben azért tiltották be a futballt, mert a játék hevében túl sok ablakot törtek be a sportolók. A jelenség nem egyedi, sok más korabeli városban is megfigyelhető, hogy az ablakokat rács fedi, feltehetőleg épp a játékosok ügyetlenkedései miatt.

Az angol labdarúgás keménységének tehát határozottan van középkori hagyománya.

A latinos calcio eleganciája

A korszakban nem csupán Anglia fiai büszkélkedhettek futballtudásukkal. A reneszánsztól kezdve Itáliában egész városrészek játszották egymás ellen a környéken csak calcioként ismert sportot. A helyi labdarúgás finanszírozásában a firenzei Mediciek jártak az élen, több herceg is a testmozgás szerelmese volt. Nem csupán a meccsek támogatásával váltak a calcio vezéregyéniségeivé, hanem játéktudásukkal is: a tornákon ugyanis rendszeresen szerepeltek.

A futball itáliai változatát jóval kifinomultabban és barátságosabban űzték, mint a brit típusú “darálást”. Meglepő módon már a korszakban születtek szabályok, melyek a játék célja – azaz a labda ellenfél sátrába való juttatása – mellett a csapatok létszámát is megadták.

A legelterjedtebb szabály szerint összesen 27 ember szerepelhetett egy oldalon, az alapfelállást tizenöt csatár, öt fedezet, négy védő, illetve három “söprögető” alkotta, ezek közül a középső meg is foghatta a labdát – így gyakorlatilag kapusként funkcionált. A többi csapattag lábbal és ököllel avatkozhatott játékba, a pontok számolásáért és a szabályok betartásáért egy bíró felelt.

Ekkorra már a labdák is kezdtek hasonlítani a mai játékszerekre. Míg korábban általában szőrrel vagy ronggyal töltötték meg a “bogyót”, egy 1625-ös forrás már fehér, levegővel felfújt bőrlabdáról is beszámol.

A firenzei meccseket rendszerint neves eseményekkor, lekerített területen játszották – így például a Piazza di Santa Crocén. Télen néha az is előfordult, hogy a helyiek a jégen calcióztak, ez természetesen még több sérülést eredményezett.

Firenzei calcio-mérkőzés a 17. században Kép: Past Horizons

Bár ekkoriban a futball fő fellegvárai Angliában és Itáliában voltak, más európai népek is kitettek magukért. A német és francia területeken a labdarúgás egy alternatív változata, a lábtengó és a röplabda ötvözeteként elképzelhető pallone hódított – a játék egyébként Itáliában is nagy népszerűségnek örvendett.

A sportág kiemelkedő alakja a 16-17. században élő nürnbergi palotagróf, Wolfgang Wilhelm volt, aki minden nap több órán át tartó edzéseken vett részt. Könnyen elképzelhető, hogy a fitt nemes a németek első név szerint is ismert futballistája – ha ma élne, talán még a Nationalelfbe is beférne.

Elpuhult a sport, de nem is bánjuk

A modern értelemben vett futball csak a 19. század második felében alakult ki. A középkori brutális játék ekkor kapott valódi szabályokat, és nagyjából ezzel egy időben a rögbi is megszületett – ugyanazon durva labdázás hagyományait véve alapul.

A foci “hőskorszaka”, a városokat csatatérré változtató mérkőzések ideje ezzel végleg lejárt. A modern játék sokkal biztonságosabb és átláthatóbb,  emiatt jelentősen csökkent a sérülések száma. Ezzel együtt a sport népszerűsége is rohamosan nőtt, a 20. század elejére gyakorlatilag világszerte akadtak rajongói.

A 19-20. század világába ugyanis már nehezen fért bele a középkor durvasága. Ennek ellenére felesleges a “sötét kor” focistáit lenézni, hiszen más világban mozogtak, más típusú igényekkel. A 13. századi London utcáira született ember a labdázásnál jobb szórakozást nehezen találhatott, így hát nem tehetett mást: beállt lasztizni és csontokat törni.

(Via: Past Horizons, FIFA)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.