Nagybánhegyes, 2010. március 3.
Az alkalmi munkavállalói könyvvel dolgozó Papp Ferenc paprikapalántákat rakodik egy fóliasátorban Nagybánhegyesen. Több tízezer alkalmi munkás foglalkoztatása és több ezer, a napszámosoknak munkát adó mezőgazdasági üzem termelő tevékenysége kerülhet veszélybe 2010 április 1-jén, mivel betarthatatlan az ekkortól hatályba lépő, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény - állítja együttes állásfoglalásában a Magyar Agrárkamara, valamint a Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB). A köztestület és a FruitVeB közösen kérte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy a szakma egyetértése nélkül, a jogszabály ne kerülhessen kihirdetésre. A tárca államtitkárának elmondása szerint a törvény megváltoztatására már nincs lehetőség, de a végrehajtási rendelet megalkotásába bevonják az érintett szakmai szervezeteket.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Tudomány

„Van egy hibás chip az agyunkban”

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 05. 28. 15:00

Nagybánhegyesen szinte szó szerint minden utcára jut vagy két civilszervezet, jó magyar szokás szerint a féltékenység, széthúzás tehát elvileg kódolva. Ám a falu civiljei cáfolják a „törvényt”, ők összefogva olyat alkottak, ami ha általános lenne, Magyarországot a poklok kapui sem...
Korábban a témában:

A török dúlás után a bánhegyesi puszta évszázadokig lakatlan volt, amíg a XVIII. század közepén állattartással foglalkozó szlovák népességet telepítettek ide, és 1908-ig Tótbánhegyes volt a település neve. A térképen ma már Nagybánhegyesként találjuk Békés megye déli részén.

Mintha vonalzóval tervezték volna a  falut: négy  utca és rá merőlegesen másik négy, ezek vagyunk mi, mondja viccesen házigazdám, Pepó Jánosné Jola.

Jola a szomszédos Csanádapácán igazgatja a Szociális Szolgáltató Központot, otthon pedig a Szlovák Hagyományőrző Egyesület vezetője, és a sokszínű helyi civil élet egyik motorja. Végigkalauzol a településen, a fürdőtől az országban egyedülálló vasútállomásig, amely több mint száz éves, de vonat soha nem járt itt, még sínek sem voltak.

Szép, izgalmas hely, de nem városnézőbe jöttem Nagybánhegyesre, hanem bemutatni a pezsgő civil életet, azt, hogyan teszik teljessé, boldogabbá a mindennapokat alulról jövő, helyi kezdeményezésekkel.

A továbbiak megértéséhez viszont mindenképp szót kell ejteni – Nagybánhegyes történetének mementójaként – az impozáns, több száz fő befogadására alkalmas 120 éves evangélikus templomról, bár a maroknyira zsugorodott gyülekezetnek a szomszédos imaház is elég. Nem az istenhit tűnt el, hanem az emberek.

Az 1947-es csehszlovák-magyar lakosságcsere során a helyi evangélikus szlovákok több, mint 80 százaléka áttelepült Csehszlovákiába, helyükre felvidéki, református és katolikus magyarokat telepítettek. Akaratuk ellenére, de erről még lesz szó.

Minden lélekben dől el

A református imaházba megyek, itt vár az ezer lelkes falu tucatnyi egyesületének képviselői közül az, aki el tudott jönni.

Én már nagyon sokat beszéltem, ti jöttök, ad át Jola az ajtóban mosolygó Molnárné Iván Éva kezébe.

Éva a Nagycsaládos Egyesület elnöke, a református egyházközösség gondnoka, képviselő-testületi tag – mindezt munka és három gyerek mellett. Asztalhoz invitálnak, bemutatkozom még Fülöp Lászlóné Ibolyának, a Református Templomért Alapítvány Kuratórium Elnökének, valamint Kormányos Józsefné Ilonkának, aki a Mozgáskorlátozottak Egyesületének vezetője.

Picit elképedek, hogy lehet egy ezer fős faluban annyi mozgáskorlátozott ember, hogy egyesületük is van?

A mezőgazdasági munka azzal jár, hogy egy bizonyos kor fölött már mindenki mozgáskorlátozottnak számít, magyarázza Ilonka néni.

Az egyesület akadálymentesít, gyógytornát szervez, gyógyászati segédeszközökhöz igyekszik juttatni a rászorulókat.

Nagy szerencse, hogy itt a termálfürdő is, ahol hetente rendszeresen megjelenik 10-15 fő, de voltunk már 18-an is, teszi hozzá.

Öregszik a település, a fiatalok sorra mennek el munkalehetőség után. Ők már nem akarnak a földdel foglalkozni, rossz a közlekedés, az ingázás macerás, sokszor megoldhatatlan – sorolják az asszonyok, de hozzáteszik: az utóbbi időben néhány elszármazott fiatal értelmiségi hazaköltözött, hátha ők szép lassan visszaszívják a többieket is!

Visszahúzza őket a szívük, a nehézségek ellenére is jól érzik, jól érezzük magunkat Bánhegyesen, mondja Ibolya. „Minden lélekben dől el, rajtunk múlik, hogy minőségi időt töltsünk el itt”, teszi hozzá Éva.

„Most már biztosan itt vesztünk”

A szlovák hagyományőrzés több évtizedes múltra tekint vissza, de az utóbbi időben egyre aktívabban kutatják a Felvidékről ’47-ben idekényszerített magyarok múltját is. A többség szülei, nagyszülei így érkeztek Nagybánhegyesre, négy beszélgetőpartnerünkből három hölgy felvidékiek leszármazottja. Sőt, Ilonka néni már élt, hat hónapos volt, amikor családját néhány bőröndnyi csomaggal vagonokba tuszkolták:

Mindent bepakolhattak a vagonokba, »csak« a ház, a szülőföld, az emlékek.a temetőben a halottaink maradtak ott.

Történelmünk egyik legsötétebb, és teljesen kibeszéletlen fejezete ez, dől is a panasz. Az emberek nincstelenül, sokkal rosszabb helyzetbe kerültek: városból szinte tanyasias környezetbe. Sokan mentek is tovább. Volt, aki sokáig ki sem pakolt a magukkal hozott ládából, majd a harmadik évben mondta ki először az egyik idősebb ember:

Na, mi most már biztosan itt vesztünk.

Ötven évnyi félelem, hallgatás után nehéz volt az emlékezés. 1997-ben, az 50. évfordulón volt az első megemlékezés a szlovákiai Farkasdon, ahonnan kitelepítették a szüleiket, 2008-ban pedig emléktáblát avattak a polgármesteri hivatal bejáratánál. Ugyanebben az évben kezdődött meg az információgyűjtés is. Ibolya másoddiplomájához másfél évig gyűjtötte az itt élők visszaemlékezéseit, száz családot keresett meg kérdőíveivel.

Szlovákok és magyarok között viszont nincs és nem is volt ellentét, a politika nemzetiségre való tekintet nélkül taposott át rajtuk. Sok a vegyes házasság, a két népcsoport kölcsönösen segíti, tiszteli egymást.

Mindegy, milyen egyesületben vagyunk, ki volt a századik ősünk, a lényeg, hogy együtt tegyünk valamit, egyenesíti ki a szálakat Évi.

„Elkezdtünk egymásra hangolódni”

Az „együtt tegyünk valamit” pedig a tucatnyi egyesület falujában azt jelenti, hogy létrehoztak egy civil kerekasztalt. Egyelőre kilenc szervezet csatlakozott, az itteni egyeztetések összefogják a civileket, és biztosítják, hogy ne egymás ellenében, hanem erőiket összeadva dolgozzanak. A 2016-os eseménynaptáruk még az Excelt is megbolondítja, képtelenség lenne sorolni.

Legyen elég annyi, hogy nincs hónap, ahol kevesebb, mint tíz rendezvényt szerveznének, de van olyan, ahol húsznál többet számoltunk. És még bármi beeshet…

A legfontosabb, hogy 2008 óta minden május elsején megrendezik a Civil Majálist. Ilyenkor összejön a falu apraja-nagyja, az egyesületek, cégek, vállalkozók, alapítványok, a település vezetése.

Nagyon jó ezt csinálni, jó itt lenni. A Civil Majális óta érezzük, hogy elkezdtünk egymásra hangolódni, mondja Évi.

Jola közben egy jókora táblát mutat, ami a fórumban részt vevő szervezeteket sorolja. Minden évben más szervezet rendezi a majálist, amely egyben a civil kerekasztal szószólója, „vezetője” is abban az évben.

Nincs semmi kőbe vésve, év elején összeállítják az eseménynaptárt, majd „mindenki éli az életét”. De ha valakinek bejön egy soron kívüli pályázat, rögtön mind összeülnek, hogy segítsék a nyertest. A majálisra a szervező mellett mindenki más is vállal valamit, amivel színesíti a rendezvényt, és ilyenkor jótékonysági gyűjtést szerveznek. A gasztronómiai hagyományok továbbéltetése jegyében főzőversenyt is hirdetnek – az ételnek nincs ára, hanem az adománygyűjtőbe várják a felajánlásokat.

Eddig még sikerült bensőséges, falusi, nem rongyrázós civil majálisokat csinálnunk, emeli ki Jola.

Nagybánhegyesen tényleg mély gyökerei vannak a polgárok önszerveződésének, a felsorolt egyesületek között alig találni tíz évnél fiatalabbat.

A sportegyesület a legidősebb, 1924-ben alapították, mutat a táblára Ibolya.

És mintha így lett volna megrendezve: nyílik az ajtó, Gulyás Judit, a Nagybánhegyesi Rákóczi Sportegyesület vezetőségi tagja nyit be.

Elnézést, nem tudtam szabadulni a munkából, szabadkozik.

A szív hazahúz

Judit egyike azon fiataloknak, akiket hazahúzott a szíve.

Nem is akartam én soha Budapesten maradni, gyökértelennek éreztem ott magam, mondja.

Nyolc évig élt a fővárosban, hétvégenként azért akkor is hazalátogatott, egy gyerekkori barátságból pedig szerelem, házasság lett. A sportélet működtetésén kívül jógaórákat tart, és sokat segít Ilonkáéknak a gyógytornában.

Visszatérve a civil fórumhoz, idén a Mozgáskorlátozottak Egyesülete a soros, ők vezetik a Civil Kerekasztalt, és rájuk vár a majális megszervezése is. A fórum ugyan hivatalosan évente egyszer ül össze, de informálisan napi kapcsolatban vannak egymással.

Tanácsokkal, és fizikailag is segítik egymást, ha kell, együtt szervezik a faluszintű rendezvényeket, mint a már sokat emlegetett majálist, a paprikafesztivált vagy az adventi készülődést.

Az asszonyok hisznek benne, hogy minden probléma forrása a kommunikáció hiánya, a kibeszéletlenség. Ez ellen tesznek a kerekasztallal, miközben jól érzik magukat, barátságok köttetnek.

Itt ismertem meg Évit, aki egyébként a szomszédom, jegyzi meg Judit.

Köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk, de gyakorlatilag semmit nem tudtunk egymásról. Itt viszont barátok lettünk, teszi hozzá Éva.

Érezhetően jobb legyen

És mit köszönhet Nagybánhegyes a civileknek? Megfogalmazhatják a problémáikat, közösen határozhatják meg a fejlesztendő célokat – a legfontosabb, hogy „érezhetően jobb legyen a lakóknak”.

Tevékenységük gyakorlatilag a teljes lakosságot lefedi, szerveznek, szépítenek, építenek, hagyományt őriznek és kutatnak, tartják a kapcsolatot a határon túli magyarokkal, különös tekintettel a testvértelepülés Farkasd vezetőivel.

Programjaikon jelen van a falu apraja, nagyja. Objektív megmérettetésként pedig a kerekasztal polgármesterjelöltje mindössze 21 szavazattal maradt alul, a hatfős képviselőtestületből pedig öt fő – köztük Judit is – a Civil Kerekasztal tagja.

Csalódásként élték meg, hogy nem az ő jelöltjük lett a polgármester, mert a mostani településvezető egyelőre még inkább ellenfélként tekint az egyesületek szerveződésére. A civilek ebbe nem nyugszanak bele, folyamatosan egyeztetnek, építik a minél jobb viszonyt, és ahogy mondják, most talán el is indult valami.

Mert a civil szféra nagyon is hasznos lehet a politika számára. Pályázatokhoz férnek hozzá, több évtizedes tapasztalatukkal még az önkormányzat pályázatait is segíthetik. Személyesen képesek megszólítani az embereket, ismerik problémáikat, vágyaikat, rendezvényeikkel pedig tényleg elérik, hogy jó legyen Nagybánhegyesen lakni.

Munkájukhoz szinte elengedhetetlen a külső szem, egy olyan szakember, aki kívülről látja őket, tapasztalatával, tanácsaival, vagy sokszor pusztán kérdésfelvetéseivel segít. Joláék a Közösségfejlesztők Egyesületénél Szarvadi Antal személyében találták meg ezt a külső támaszt, akivel aktív az együttműködésük.

A szeretet, a lendület, a zsigeri tettvágy önmagában nem elég, hogy a közösség hosszú távon is működőképes legyen, ahhoz már szervezetfejlesztési módszerek, szakemberek kellenek, magyarázza Jola.

Hibás chip

Megkérdeztem a hölgyeket arról is, miért csinálják? Miért ölnek időt, energiát, és sokszor nyilván saját pénzüket is a közösségépítésbe?

A közösségi rendezvényeken elmélyülnek az emberi kapcsolatok, sok embert megismertem, barátokat szereztem. Értük és magamért teszem, amit teszek, mondja Évi.

Ibolya munkamániásként jellemzi magát, aki nyugdíj előtt nem igazán volt közösségi szervező, mivel a munkahely, a család és a Bánhegyesre jellemző fóliás paprikatermesztés lekötötte minden idejét.

Van akinek az élete beszűkül a nyugdíjba vonuláskor, az enyém inkább kiteljesedett a több civil szervezetben és a kerekasztalban végzett munkával és baráti kapcsolatokkal.

Balról jobbra: Gulyás Judit, Pepó Jánosné Jola, Molnárné Iván Éva, Fülöp Lászlóné Ibolya, Kormányos Józsefné Ilonka

„Van egy hibás chip az agyunkban” – néz nevetve a többiekre Jola. Ilonkát a segítő szándék hajtja: „Senki nem áll az idős emberek mellett. Aki felkarolná, segítséget nyújtana, vagy csak egy jó szót, a törődést nyújtana feléjük”.

Az összetartozás érzése, a tenni akarás mozgatja Juditot: „tenni valamit a közösségért, aminek haszna van, ami jobbá teszi az emberek életét, élménnyel látja el őket.

Évi is maximálisan egyetért. Jolát kérdezem utoljára, mert bár maga szerénykedik, a többiek szerint egyértelműen ő a „ kovász a kenyérhez”, gyakran ő önt lelket a többiekbe.

„Tudom, hogy bulldogmódszerrel vagyok képes megcsinálni dolgokat. Megyek, megyek, megyek, kérem a segítséget, kitaposom az utat a csapatomnak. Viszem az embereket, tanuljunk, csináljuk, képesek vagyunk rá” – mondja Jola, Évi pedig hozzáteszi: „ha becsukják előtte az ajtót, bemegy az ablakon, nem vacakol”. Érzi, hogy szükség van rá, ezért. „Nem szabad, hogy lehúzzanak, menni kell, csinálni kell az emberekért, a közösségért, magunkért. Nem másra várni” – fogalmaz.

Kell ennél jobb végszó?

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Hanoi, 2017. szeptember 25.
Orbán Viktor miniszterelnök (k, balra) és Nguyen Xuan Phuc vietnami kormányfő (k, jobbra) a vietnami elnöki palotánál tartott fogadási ünnepségen Hanoiban 2017. szeptember 25-én. (MTI/EPA/Luong Thai Linh)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.