Tudomány

Nagyot harapott a Mosolygó Buddha

Atombomba (Array)
Atombomba (Array)
A Mosolygó Buddha volt a neve annak a bombának, amivel India kiváltotta tagságiját az atomhatalmak klubjában 1974. május 18-án.

A világ egyik legősibb civilizációjának helyet adó India komoly háborúval kezdte legújabb kori függetlenségét, miután 1947-ben felszabadult a brit uralom alól. A szubkontinenst vallási alapon osztották ketté, a muszlim Pakisztánra és a többségében hindu Indiára.

Íróasztalnál, vonalzóval húzott határok esetében gyakran megesik, hogy a “magas szerződő felek” elképzelései nincsenek összhangban a helyi valósággal. Így volt ez 1947-ben is, és a király katonáinak távozása után a két “újszülött” ország azonnal egymás torkának esett a vegyes vallású északkeleti tartomány, Kasmír hovatartozása kapcsán.

Kína is beszállt

Majd még két alkalommal tört ki háború, 1965-ben és 1971-ben. A harcok részletezésénél történetünk szempontjából fontosabb, hogy 1962-ben Kína is háborút indított India ellen. A háttérben ugyancsak határviták voltak, Kína jelentős területet foglalt el a tehetetlen Indiától, de Mao államát az is rettenetesen bosszantotta, hogy a dalai láma Indiában talált menedéket.

Az ellenségem ellensége a barátom alapon Kína Kasmírt ígérte Pakisztánnak a segítségért, amivel Indiát tényleg a teljes kontinentális elszigetelés fenyegette.

A válasz pedig az atomprogram beindítása volt, és a Pakisztánnal kirobbant 1965-ös konfliktus nem segítette elő a megnyugvást.

Elrettentés

Már az 1960-as évek elején készen álltak, hogy megkezdjék a nukleáris fegyverek kifejlesztését, az 1962-es kínai-indiai háború után pedig már a politikai szándék is megvolt rá. A valódi munka a ’60-as évek végén kezdődött a Békés Nukleáris Robbanóanyag fedőnév alatt, miszerint civil mérnöki feladatokra szánt nukleáris robbanóeszközön dolgoznak.

India ’68-ban elutasította az atomsorompó-egyezmény aláírását is, a következő, 1971-es háború után pedig Indira Gandhi miniszterelnöknő már a végső, robbantási stádium előkészítésére adott utasítást – szigorúan “elrettentés céljából”. A szükséges plutóniumot egy, az 1950-es évek végén kanadai és amerikai segítséggel felépített 40 MW-os kísérleti atomreaktorból nyerték.

A tudósok 20 hónapon keresztül dolgoztak egy Chandagar városában található laborban 1972. szeptemberétől, mire előálltak az eredménnyel. Az első indiai atombomba súlya 1400 kilogramm volt, a Nagaszakinál felrobbantott Fat Man alapján építették meg.

A kísérletet Buddha születésének évfordulójára időzítették, a “Mosolygó Buddha” 1974. május 18-án robbant fel egy Thar-sivatagban fekvő katonai bázis alatt. Ereje 8-10 kilotonna lehetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik