Tudomány

A kutatóknak hála, hamarosan lehet második bőrünk

Dévai László
Dévai László

ÚJSÁGÍRÓ. 2016. 05. 13. 09:02

Akárhogy fejlődik a technika és a tudomány az idő múlásával sajnos, vagy nem sajnos nemigazán lehet mit tenni. Persze akadnak olyan készítmények, kezelések, eljárások, amelyek lelassítják, vagy megpróbálják elfedni az öregedést, ám a legtöbbjük nem nyújt valódi megoldást, elég ha csak a botulinum toxinra, azaz a botoxra gondolunk.

Az öregedés elleni harc azonban most akár új fordulatot is vehet, hiszen az MIT, vagyis amerikai  Massachusetts Institute of Technology és a Harvard kutatói egy közös projektben megalkottak valamit, amit úgy neveznek, hogy

második bőrréteg

A tudósok tehát átgondolták a kérdést és nem akarnának már többé folyamatosan csak megjavítani, helyrehozni, mondhatni reparálni, hanem, ha elöregedett a bőr, megkísérelnék az egészet kicserélni? A vedlő ember gondolata elsőnek furcsának tűnhet, ám ha belegondolunk logikusan hangzik. Legalábbis logikusabban, mintha ugyanazzal a “burkolattal” akarnánk több száz évet élni.

Nem egészen erről van szó

A kutatást végző szakemberek szerint a bionikus bőr, amit XPL-nek neveznek nem helyettesítené az emberi bőrt, hanem megvédené, felerősítené és hatékonyabbá tenné. A Szilícium-völgyben fejlesztett anyag bemutatóvideójából kiderül, hogy a második bőr sokkal könnyebben tisztítható, mint az eredeti, valamint jobban reagál az esetleges külső behatásokra. Példaként egy idős hölgy arcát mutatják akinek az eredeti arcbőre sokkal jobban gyűrődik, mint az XPL-lel ellátott bőre. Az új réteg emellett nagy segítséget nyújthatna azoknak is, akik valamilyen krónikus betegség miatt túl érzékeny a bőrük.

A “műbőr” hamarosan kis mennyiségben elérhető lesz, de az egész technológia még kísérleti fázisban van, így nem lehet tudni, hogy mikor kerül kereskedelmi forgalomba, illetve, hogy a többség számára elérhető áron fogják-e majd árulni.

Te felrakatnád magadra a bionikus bőrt?

Via

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 7.
A kormány bevándorlásról szóló plakátja a főváros VIII. kerületében, a Hungária körúton 2015. június 7-én. Több helyen megrongálták a plakátokat, ezért a Fidesz feljelentést tesz bűncselekményre felbujtás miatt. Németh Szilárd, az országgyűlési képviselője felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy "ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére".
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.