Tudomány

Történelmi nap, kitöltötték az űrt a periódusos rendszerben

Az ununpentium és három társa bekerültek Mengyelejev rendszerének hetedik sorába. A felfedezők nem nyugszanak, új elemeket keresnek, pedig a legújabbaknak még nevet sem adtak.

Négy szupernehéz elem került be a Mengyelejev-féle periódusos rendszerbe, amivel kitöltötték azt az űrt, ami a hetedik sorban eddig tátongott – írja a Guardian. Legutóbb 2011-ben adták hozzá a 114-es és 116-os elemeket a táblázathoz, most japán, orosz és amerikai tudósok felfedezései kerültek bele. Erről december 30-án döntött az amerikai központú Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniója.

Egy dubnai és egy kaliforniai labor tudott bizonyítékokat szolgálni a 115-ös, 117-es és 118-as számú elemek létéről, a 113-as dicsőségét viszont a japánok vitték el az oroszok és amerikaiak orra elől. Koszuke Morita a japán kutatócsoporttól elmondta, most a 119-es elemnek esnek neki. Riodzsi Nojori japán Nobel-díjas vegyész azt mondta, egy ilyen esemény egy tudósnak felér egy olimpiai aranyéremmel.

Forrás: Wikimedia Commons
Forrás: Wikimedia Commons

Jelenleg unalmas, szabványnevük van az új elemeknek, amiket majd a felfedezőik nevezhetnek el. A japánok által elnevezendő lesz az első ázsiai nevű elem a rendszerben. Nevet lehet adni mitológiából, ásványról, helynévről, birtokról és tudósról is.

A mostani elemek azonban a másodperc töredékéig léteznek csak, annyira instabilak és könnyű részecskék ütköztetéséből jönnek létre. És akkor a teljesség kedvéért az új elemek listája:

  • ununtrium, (Uut, vagy 113-as elem),
  • ununpentium (Uup, vagy 115-ös elem),
  • ununseptium (Uus, vagy 117-es elem),
  • ununoctium (Uuo, vagy 118-as elem).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik