Tudomány

Majdnem kész az Apple sofőrnélküli autója

apple autó (Array)
apple autó (Array)

A hírek szerint a gyártó a legnagyobb titokban fogja tesztelni az almás csoadakocsit.

A Guardian szerint „már majdnem útra kész” az Apple saját fejlesztésű elektromos vezető nélküli autója. A cég mérnökei javában keresik a San Franciscó-i öböl térségében azt a „biztonságos területet”, ahol tesztelhetnék a járművet.

A lapnak az Egyesült Államok információszabadságról szóló törvényére hivatkozva sikerült hozzájutnia az Apple félve őrzött adataihoz. Mint kiderült, a mérnökeik még májusban tárgyaltak egy jól őrzött, kifejezetten autonóm autók tesztelésére épített pálya, a GoMentum vezetőivel. A kaliforniai Concordban lévő tesztpálya korábban a haditengerészet támaszpontja volt, és több mint 30 kilométernyi aszfaltozott úttal rendelkezik. Mivel az egykori katonai bázison városi utcák, vasúti átkelők és alagutak is vannak, ideális helyszíne lehet az almás autó kipróbálásának.

A „Project Titan” kódnéven futó autóval kapcsolatos első pletykák még az év elején röppentek fel a nemzetközi sajtóban- Újságíróknak azt is sikerült kideríteniük, hogy az Apple toborzói számos, az autóiparban dolgozó szakembert megkörnyékeztek – köztük a Tesla fejlesztőit is.

Az Apple cupertinói főhadiszállásától nagyjából 100 kilométerre fekvő, szögesdrót kerítéssel körbevett tesztpályát katonák őrzik. A hírek szerint a Google és a Tesla is komolyan fontolgatta, hogy ott próbálja ki sofőrnélküli autóit, de egyelőre csak a Honda szerződött le az üzemeltetőkkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik