Tudomány

Mennyit spórolunk, ha kihúzzuk a töltőt?

Ismét a városi legendák nyomába eredünk: a hiedelem szerint a nem áramtalanított elektromos eszközök fogyasztása 20 százalékkal növeli a villanyszámlánkat. Utánajárunk - mérünk, számolunk!

Kihúzni a konnektorból a tévét vagy lekapcsolni éjszakára az elosztót nem túl megterhelő, viszont környezettudatos és költséghatékony megoldás. Szereztünk egy hálózati fogyasztásmérőt, sorra beledugtuk az otthoni készülékeket, az eredményeket egy táblázatban rögzítettük.

A képen egy Energy Logger 3500 látható, ami méri a hálózati feszültséget, az átfolyó áram erejét, mutatja a fogyasztást. A benne található szoftver SD kártyára rögzítheti a fogyasztási értéket, melyeket utána számítógépen kiértékelhetünk, megtekinthetünk. Több internetes hozzászóló szerint a program nem működik kifogástalanul, ennek azonban csak akkor van jelentősége, ha hosszabb időszakot kívánunk megmérni. Ha valaki kedvet kapna a kísérletezéshez, 10-15 ezer forint körül megvásárolható egy ilyen mérő.


Kapcsolós elosztó, benne a mobiltöltő – a telefon nincs rajta

Konnektorba dugva a készüléket bekapcsolás után 3 értékkel találkozunk; az első a hálózati feszültség, ez Magyarországon hivatalosan 230 Volt effektív érték, kb. 325 V csúcsértékű feszültséget jelent. Láthatjuk az éppen átfolyó áram erősségét amperben megadva, továbbá a frekvenciaszámot is jelzi a készülék. Utóbbi szintén fix érték Magyarországon, kerekítve 50Hz. A háromsoros kijelzőn az energiafogyasztás mellett hatásos- és látszólagos teljesítmény, a CosPhi hatékonysági tényező, az áram, a feszültség, valamint a minimum- és maximumértékek is leolvashatók.

Elsőnek egy mezei elosztót teszteltünk, az eredmény persze nem meglepő, önmagában mérhetetlenül kicsi a fogyasztása, a műszerünk 0 W felvett teljesítményt jelez. Boldogító tény, hogy a bedugva felejtett gyári telefontöltő hasonlóan szerény értékeket mutatott, így aggodalomra semmi ok – nyugodt szívvel hagyhatjuk a konnektorban, nem fogja érzékelhetően növelni a villanyszámlát.

Jóval borúsabb a kép egy régi katódcsöves monitornál és tévénél. Alapból sem túl takarékosak, egy kisebb tv is közel háromszor annyit fogyaszt, mint egy hálózatról használt laptop. A legtöbben nem nézzük 0-24 a tévét, így a probléma inkább az, hogy ezek stand-by üzemmódban is szorgosan fogyasztják az áramot. A plazmatévék még ettől is falánkabbak, az LCD, LED és OLED technológia viszont jóval takarékosabb. A DVD-lejátszók készenlétben közel annyit fogyasztanak, mint a CRT tévék.


Hifi-torony fogyasztása készenléti állapotban

Ami igazán megdöbbentő, hogy a hifi-tornyok készenléti állapotban is bőven 17W teljesítményt vesznek fel, bekapcsolva, hangerő nélkül 33,2 wattot. Asztali számítógépünk (a benne lévő táp teljesítményétől függően) is jócskán megdobja a fogyasztásunkat, az internetet megosztó router sem üzemel ingyen.

Éves költségünket a következőképp számoltuk: a felsorolt eszközök napi 20 órát vannak készenléti állapotban, egy év 365 napos, az áram ára pedig 45 Ft / kWh.

Összegzés

Jól látható, hogy elsősorban a szórakoztató eszközök fogyasztanak sokat, ezek pedig zömmel egy szobában találhatóak. Legcélszerűbb, ha ezek a gépek egy kapcsolós elosztón keresztül kapják az áramot, majd ha lefekszünk aludni, lekapcsoljuk az elosztót. Mennyit spórolhatunk ezzel évente? A 20% talán túlzás, nem a telefontöltőn múlik a dolog. Mi a nappali gyors átrendezése után éves szinten 15 ezer forinttal lettünk beljebb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik