Tudomány

Még egy tehén is lehet iránytű

Ughy Márton
Ughy Márton

2014. 03. 13. 06:00

Csak hagyni kell legelészni, a németek szerint magától beáll északi vagy déli irányba.
Korábban a témában:

Mióta világ a világ, senkinek sem jutott még eszébe a békésen legelésző szarvasmarhák tájolását megvizsgálni – egészen 2008-ig, mikor német kutatók a Google Earth segítségével azt vették észre, hogy a tehenek bizony a Föld mágneses pólusainak megfelelően táplálkoznak.

Azt tudtuk, hogy a madarak kitűnően érzékelik bolygónk mágneses mezejét – olyannyira, hogy például a vörösbegy szó szerint látja -, azonban a Duisburg-Essen Egyetem tudósai arra voltak kíváncsiak, hogy hasonlóra képesek-e emlősök. Kisebb rágcsálókról hamar átnyergeltek nagyobb állatokra is.

Míg a madaraknak a költözés miatt fontos a tájékozódás, a kutatók egyelőre nem jöttek rá, hogy milyen evolúciós előnyt jelent a szarvasmarhák (és mint kiderült, szarvasok) számára, hogy észak-déli irányba állnak a kérődzéshez. Egyetlen ötletük az, hogy az erdők és rétek viszonylag kevés tájékozódási ponttal rendelkeznek, vagyis hasznos lehet egy belső iránytű, de ezt leszámítva fogalmuk sincs.

Persze az is lehet, hogy az állatok csak a Google kedvéért pózolnak, épp mint az emberek.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.