Tudomány

Meghalt Sherwin Nuland

A Hogyan halunk meg? című sikerkönyv szerzője 83 éves volt. orvosetikus, sebész, egyetemi oktató.

Az orvosetikus, sebész és egyetemi oktató hétfőn hamdeni otthonában prosztatarák következtében elhunyt Nuland halálhírét lánya, Amelia Nuland közölte kedden.

“Azt mondta nekem: nem félek a haláltól, de olyan csodálatos életet építettem fel, és még nem vagyok kész arra, hogy itt hagyjam” – idézte fel lánya Nuland szavait. Hozzáfűzte: apja gyakran beszélt családjával a betegségéről és közelgő haláláról. Voltak időszakok, amikor megbékélt, máskor ijedtnek és szomorúnak tűnt. “Nem a haláltól félt, de szerette azt a világot, amiben élt, azokat, akik az életében szerepet játszottak és az életet” – mondta.

Nuland 1955-ben szerzett orvosi diplomát, később a Yale Egyetem Orvostudományi Karának professzora lett.

Hogyan halunk meg? című könyvéért 1994-ben az Egyesült Államokban elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat a nem fikciós kategóriában, és a Pulitzer-díj döntősei között is szerepelt. A műben a halál körüli mítoszt eloszlatva annak különböző okait vette számba az időskori halálozástól a különböző betegségekig.

Az eutanázia ellen

Nuland kritikus volt azokkal a megszállott orvosokkal szemben, akik szükségtelenül meghosszabbítják az emberi életet pácienseik emberi méltóságára és jól-létére való tekintet nélkül. Ugyanakkor ellenezte az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosságot, amiről úgy tartotta, az “épp az ellenkező irány, mint amerre mennünk kellene”.


Fotó: Europress Fotóügynökség / James Keyser

Felidézte, hogy gyerekkorában a halál még természetes jelenségnek számított, amit elfogadtak, ha bizonyos jelek és tünetek azt mutatták, hogy közeleg. “Manapság ugyanezek a szimptómák újabb operációra, egy újabb cső bekötésére, a harmadik kudarca után egy negyedik pacemaker beültetésére ösztönöznek, egy újabb kemoterápiás kezelés kezdetét jelzik és a páciens újabb CT-vizsgálatra küldésére szólítanak fel” – írta.

Könyve több tucatnyi országban lett bestseller.

Nutland további munkái között szerepelt a Doktorok – az orvostudomány története című könyv, amely 1988-ban jelent meg, a Medicine: The Art of Healing (Orvostudomány: A gyógyítás művészete) 1992-ből és a The Wisdom of the Body (A test bölcsessége) 1997-ből.

Sebészetet és orvostörténetet oktatott a Yale Egyetemen, több tudományos folyóirat szerkesztője, rovatvezetője is volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik