A szemmozgáskövető technológiát fejlesztő Visual Camp nevű cég ejtette el közleményében, hogy a Samsung a sanghaji Mobil Világkongresszusra magával vitte legújabb virtuálisvalóság-headsetének prototípusát is, amit zárt ajtók mögött mutatott meg a kiválasztottaknak.
Az Exynos VR III kódnéven emlegetett eszköz egy “standalone” VR-headset lesz, azaz önmagában, bármilyen külső eszköz (PC, mobil, konzol) nélkül is lehet használni, saját kijelzővel rendelkezik.
A kütyü prototípusában egy 10 nanométeren gyártott nyolcmagos processzor, valamint ARM Mali G71MP20-as grafikus chip dolgozik a Liliputing szerint. Azt még egyelőre nem tudni, hogy milyen kijelzőt építenek bele.
Ennél is érdekesebb, hogy szemmozgáskövető technológiát kap (amit a fentebb említett Visual Camp fejleszt), ezen felül
A cég közleménye a „foveated rendering” technikát is említi, aminek lényege, hogy az eszköz
ezáltal tudja hatékonyan kihasználni a számítási erőforrásokat a rendszer.Az eszköz mérete és dizájnja arra enged következtetni, még igencsak kezdeti állapotban van. Ugyan a felsorolt technológiák nagy előrelépést jelentenek VR területén, a nehezebb feladat az, hogy ezeket kompakt módon pakolják bele egy elérhető árú eszközbe. Nem lehet véletlen az sem, hogy a Samsung hivatalosan még semmit nem mondott az eszközről, valószínűleg még jó ideig várnunk kell rá.