Tech

A holografikus Mario még a Pokémon Gót is lepipálja

Egy fejlesztő gondolt egyet, és a New York-i Central Parkban alkotta meg a Super Mario Bros. első pályáját a kiterjesztett valóságban, hogy vízvezetékszerelőnek öltözve glasszálhasson a virtuális gombák közt. Erről egy zseniális videót is készített.

A 28 éves Abhishek Singh többek közt a Microsoft HoloLens nevű eszközére fejleszt, a technológiát használva pedig elkészítette a klasszikus Super Mario Bros. nevű játék 1-1-es pályáját egy demó keretében, ami elképesztően jól sikerült.

Mindezt videóra vette, így jól látszik, mennyire élvezte a játékot. Autentikusan Mario piros pulóverét és kantáros nadrágját öltötte magára, majd ugrált egy HoloLensszel fején a mit sem sejtő járókelők szeme láttára.

A demóban minden benne van, amit a Mario-rajongók kívánhatnak: érméket adó dobozok, amikből ugrással lehet kiütni az aranyat, a koopa troopa teknősök, a jellegzetes zöld csövek, és még Mario fehér kesztyűje is belóg a képbe, amikor tűzlabdákat dobál az ellenségre.

A videón egyszerre követhetjük a fejlesztő által látott virtuális világot, illetve azt, hogy kívülről mindez hogyan festett – mi nem tudjuk eldönteni, melyik a szórakoztatóbb.

Az appot egy hónapba telt lefejleszteni Unity-ben, de addig sok dolga volt a fejlesztőnek: lemodellezte a játékbeli elemeket és asseteket, hogy azokat átültethesse 3D-be. Mindemellett azt is sikerült megvalósítania, hogy az akadályok és elemek ugyanolyan sorrendben jöjjenek elő, ahogy a klasszikus videojátékban is.

A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy figyelembe kellett vennie a park környezeti adottságait is. Végül 100 méter hosszúra sikerült a “való életbeli” Mario-pálya. A kiterjesztett valóság korlátai miatt viszont a környezeti objektumokat csak nézni lehet. Ugyanakkor az nem is várható el, hogy egy arannyal teli pincében lyukadjunk ki, miután belebújtunk egy holografikus csőbe.

Nekünk egyelőre be kell érnünk a videóval, hiszen a Microsoft HoloLens sisakja nem érhető el az átlagos fogyasztók számára, ez még csak a fejlesztők kiváltsága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik