Tech

A zsarolóvírust utánozva követelt több zsebpénzt

Kissé hihetetlen, de mókás történet azé a kínai kisfiúé, aki a WannaCry zsarolóéra hasonlító üzenetben próbálta rávenni apját: adjon neki több költőpénzt. Mivel az édesapa nem volt tisztában az internettel kapcsolatos pár alapténnyel, majdnem sikerült is neki.

Nem sokan tartják valószínűnek, hogy egy nap zsarolóvírus (ransomware) zárolja fájljaikat, de azt még kevésbé, hogy az ajtón vár a baljós üzenet. A WannaCry kártevő múlt hétvégi ámokfutása megihletett egy kínai kisfiút is, aki az alkalmon kapva megpróbálta felduzzasztani a pénztárcáját.

A kisfiú nem a nyaralási fotókat zárolta, inkább a család energiaellátását vette célpontba – írta meg a történetet a kínai ThePaper. Az édesapa a helyi energiaszolgáltatónak jelentette a „hackelést”, panasza szerint a WannaCry kártevő megbolondította az otthoni, energiafogyasztást mérő digitális okosmérőit, ezért nincsen áram a lakásban.

Hazaérve arra lett figyelmes, hogy ahhoz hasonló üzenetet látott, amit az elmúlt hét során a zsarolóvírus több mint 200 ezer áldozata is – ám azt papírra nyomtatva, az ajtóra tűzve. (Igen, a történetnek itt kellett volna gyanússá válnia.)

Forrás: Weibo

Az üzenetben ez állt: „Az okosmérődet féreg fertőzte meg, és ez áramszünetet okozott. Ez más mint a többi: megpróbálhatod online keresni a megoldást, de garantálom, hogy a segítségem nélkül továbbra sem lesz áramod.

Természetesen ezért pénzt kell adnod még napnyugta előtt, ha nem, a váltságdíj duplázódik.”

A lapon szerepelt egy QR-kód is, ami a kisfiú elektronikus pénztárcájához vezetett.

A szolgáltató szervizeseket küldött a helyszínre, akik megállapították, hogy csak arról volt szó, valaki lekapcsolta a biztosítékot. Hozzátették az apukának: az okosmérők bár intelligensek, nem kapcsolódnak az internetre, így a vírust sem kaphatta el.

Az édesapa mérges lett a tréfa miatt, árulták el a szervizesek. Mint kiderült, a kisfiú először békés tárgyalás útján próbált több zsebpénzt kérni, de nem kapott.

Így kell csőbe húzni az internetre rácsodálkozó szülőket!

Forrás: Weibo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik