Tech

Már az amerikai sajtó is a magyar feltalálókról beszél, akik befednék térkővel az egész világot

Dévai László
Dévai László

Wow!. 2016. 11. 29. 16:08

A tekintélyes, leginkább technológiával és tudománnyal foglalkozó TechChrunch is felfigyelt arra a fiatal, magyar feltalálókból álló csapatra, akik olyan térköveket fejlesztenek, amelyek nem csak, hogy újrahasznosított anyagból készülnek, de még arra is képesek, hogy hasznosítsák és elektromos árammá alakítsák a nap, vagy akár a mozgási energiát.

A Platiót fejlesztő csapat tagjvaival, Cseh Józseffel, Ilyés Miklóssal és Sziszák Imrével nemrég interjút készítettünk

amelyben elárulták, hogy rengeteg tervük van a jövőre nézve, folyamatosan dolgoznak a megvalósításon, de az már biztosnak tűnik, hogy hamarosan bárki találkozhat majd a burkolataikkal itthon, Magyarországon.

A TechChrunch újságírója a Barcelonában megrendezett Smart City Expo-n személyesen is megnézte, hogy mire képes a magyar találmány és rendkívül elismerően írt róla. John Biggs szerint lenyűgöző, hogy a Platio egyszerre tudja csökkenteni a városi hulladékot és hasznosítani az olyan megujjuló energiforrásokat, mint a napengeria.

Íme, a Platio térkövek. Fotó: www.platio.cc
Íme, a Platio térkövek. Fotó: www.platio.cc

Az újságíró szerint biztató jel lehet, hogy a magyar startup már el tudott adni egy 150 négyzetméterből álló úgynevezett próbaszakaszt, pozitívumként emeli ki azt is, hogy a vállalkozás már képes prototípusok forgalmazására.

A csapattal készített interjúnkat itt tudjátok elolvasni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Local demonstrators march with a flag with the image of Russian President Vladimir Putin and Hungarian Prime Minister Viktor Orban close to the headquarter of the governor FIDESZ party at Heroes Square as students, teachers of the Central European University and their sympathizers protest in downtown Budapest on April 9, 2017. 
Hungarian lawmakers approved legislation that could force the closure of a prestigious Budapest university founded by US billionaire investor George Soros, sparking fresh protests. The English-language Central European University (CEU), set up in 1991 after the fall of communism, has long been seen as a hostile bastion of liberalism by Prime Minister Viktor Orban's government.  / AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.