Tech

Nintendo és okosóra: ez is volt az iPhone 7 mellett

Horváth Balázs
Horváth Balázs

újságíró. 2016. 09. 08. 09:37

Az új mobilok mellett is akadt pár érdekesség az Apple tegnap esti bejelentése során.

Ebben az évben sem lepődtünk meg, az Apple azt hozta, amit hónapok óta sejteni lehetett. Az iPhone 7 és annak Plus verziójáról egy külön cikkben már megemlékeztünk, de ha újranéznétek a rendezvénnyel egy időben lezavart élő bejelentkezésünket, akkor azt is megtehetitek.

Az Apple-nél megszokott módon most is elég sokat kellett várni a kétórás rendezvényen, mire a telefonokra került sor. Addig a cég elsősorban magáról, az elért eredményeiről beszélt, amiben főleg sok nullával ellátott számokat emlegettek. Említést érdemel még a Keynote megújult verziója, ami valós idejű csoportmunkát tesz lehetővé, de a melóról csak ennyit volt szó, mert ezt leszámítva főleg a játék volt a középpontban.

Ez a Nintendo színre lépésével kezdődött, az Apple ugyanis elég komoly partneri viszonyba lépett az ikonikus japán vállalattal. Ennek egyik jele a Super Mario Run nevű játék iPhone verziója, ami grafikailag felidézi a klasszikus címet, minden egyéb tekintetben azonban igazodik a mostani játékokhoz.

Oldalnézetes, 2D megjelenítésű, viszont már az úgynevezett „endless run” kategóriába tartozik, és van mulitplayer módja is. A Super Mario Run majd csak karácsony környékén jelenik meg, és – egy ideig legalábbis – kizárólag iOS alapú készülékekre lesz elérhető.

A Nintendo szereplése nem merült ki ennyiben, ami jól mutatja, hogy az Apple igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a másod (vagy sokad) virágzását élő cégből. Persze, hogy a Pokémon Góról van szó! Hamarosan érkezik a szörnyvadász univerzum Apple Watch-ra optimalizált verziója, ami az egyik legfontosabb problémát oldja meg: nem kell a mobil kijelzőjét bámulva kajtatni a Pokémonok után.

Kép: The Verge

Az app képes értesítéseket küldeni az óra kijelzőjére, így ha egy Pokémon tűnik fel a környéken, akkor annak képe megjelenik az órán. De ezenkívül a tojások keltetéséhez szükséges távolság megtételét is kijelzi, amit kiegészít egyéb fitnessadatokkal is, vagyis még jobban ráerősít a „sétálj, mozogj, mert az neked jó” üzenetre.

Az iPhone 7-hez vezető út utolsó állomása az Apple Watch második kiadása, azaz hivatalosan a Series 2 néven futó termékek bemutatása volt. Tim Cook büszkén jelentette be, hogy a Watch a világ összes óragyártója közül a második helyen van az eladott órák tekintetében (csak a Rolexet nem sikerült megelőzni), az okosórák piacán pedig simán piacvezető.

A második kiadás legfontosabb paraméterei: ugyanazok a méretek, azonban egy új, az előzőnél jelentősen világosabb kijelző, 50 százalékkal gyorsabb hardver, két különleges kivitel, illetve új szíjak. A két extra verzió közül az egyik egy kerámiaburkolatot jelent, a másikat pedig a Nike neve fémjelez, amihez extravagáns színek, átlyuggatott szíj és egy kifejezetten futásra fejlesztett Watch szoftver jár.

A két legfontosabb újítás azonban csak most jön: az Apple Watch Series 2 modelljei 50 méterig vízállóak, és saját GPS vevővel rendelkeznek. Az előző óra „csak” cseppálló volt, az újjal azonban már az úszók is simán róhatják a hosszokat, már csak azért is, mert egy olyan app is készült, ami ennek naplózására alkalmas. A dedikált GPS pedig lehetővé teszi, hogy mobil nélkül is kirándulhassunk, futhassunk, aminek rögzítésére már meg is jelentek az első alkalmazások.

Ráadásul az iPhone 7, a Nintendo-partnerség és az új okosóra mellett még kaptunk új, vezeték nélküli fülhallgatót is, amit a következő cikkben vesézünk ki.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.