Tech

Pokémon Go: kilépett munkahelyéről, hogy egész nap játszhasson

A 24 éves új-zélandi férfi "profi Pokémon-vadász" lett.

“Egy kalandra vágytam. Hat éve dolgozom, és már alig vártam egy kis kikapcsolódásra. A Pokémon lehetősége adott ennek az álomnak a megvalósítására.” Ezzel magyarázta az Aucklandben élő Tom Currie, hogy miért mondott fel munkahelyén, egy kávézóban, hogy semmi mással ne foglalkozzon, csak az egész világot meghódító mobiltelefonos játékkal.

Currie a helyi sajtónak elmondta: a kéthónaposra tervezett “nyaralása” alatt be akarja járni egész Új-Zélandot, hogy le tudja vadászni a játékban fellelhető összes Pokémont. Elmondása szerint már húsz buszutazásra foglalt le jegyeket, köztük az ország legdélebbi és legészakibb pontjára is.

A férfi alig egy hét alatt már 90 Pokémont szerzett meg az elérhető 151-ből, és ötven kilométert gyalogolt, és olykor egészen hajnali háromig fent volt, hajszolva a Pokémonokat – írta a Guardian.

Miután Currie története bekerült az új-zélandi sajtóba, több cég is felajánotta neki segítségét, hogy eljuthasson az ország legtávolabbi pontjaira is, a ritka Pokémonok utáni vadászatban.

A sajtónak nyilatkozott a fiatalember anyja is, aki közölte: bár nem igazán érti a játékot, támogatja fia döntését. “Öülök, hogy élvezi az életet, és azt, hogy olyan sokat lát Új-

Ajánlott videó

Olvasói sztorik