Tech

Nemi egyenlőség költözik az emberszimulátorba

A világ legnépszerűbb emberszimulátorában minden eddiginél liberálisabb megközelítést kaptak a nemek.

A Sims egy kiterjedt rajongótáborral bíró szimulátor, amiben digitális emberkék sorsát gardírozhatjuk kellő gondossággal, vagy éppen megkeseríthetjük az életüket, ha szeszélyes kedvünk éppen úgy kívánja. Ami biztos, hogy a játék hosszú idő óta nagy népszerűségnek örvend, és a néhány napja érkezett frissítésnek köszönhetően már a melegek, és transzneműek igényei is figyelembe lettek véve (legalábbis az eddigieknél is sokkal jobban).

Mivel a Sims karaktergeneráló részéből eltűntek a korábbi korlátok, így most már minden sztereotípiától és beidegződéstől függetlenül szinte úgy alakíthatjuk a virtuális emberek kinézetét, járását, hangját, viselkedését, ahogyan csak akarjuk, nincsenek nemek szerinti megkötések. Mindez azt jelenti, hogy a hajviseletek, ruhák, ékszerek, és minden egyéb kiegészítő elérhető lesz bármely sim számára. Nők hordhatnak öltönyt, férfiak rohangálhatnak szoknyában, és ez senkit nem zavar.

sims 4

“A Sims mindig is varázslatosan végtelen területe volt annak, hogy a játékosok olyan Simet alkossanak, amilyet csak szeretnének. Felismertük, hogy a különbözőség a világ egyik legszebb és legcsodálatosabb dolga, a mi dolgunk pedig az, hogy ezt a játékban is megmutassuk”, mondta Rachel Franklin, a Sims 4 producere. Azt is elárulta, hogy a csapat, mely az elmúlt évben a frissítésen dolgozott, együttműködött a GLAAD nevű érdekképviseleti csoporttal, hogy az LMBT (leszbikus-meleg-biszexuális-transznemű) közösség igényei is érvényesülhessenek.

“Mindig örömmel látjuk, hogy az emberek miként használják és játsszák a játékot, és azt szeretnénk, hogy képesek legyenek megtalálni a módját az önkifejezésnek, illetve a kreativitásnak, ehhez pedig igyekszünk minden eszközt megadni nekik, hogy pontosan tükrözze a saját személyiségüket”, tette hozzá Rachel.

Ez egy igazán szép gesztus a fejlesztők részéről, bár a játék eddig sem zárkózott el a másságtól, hiszen volt már olyan, hogy azonos neműeket tudtunk kapcsolatba hozni egymással. Aprócska, lokális kérdés, hogy vajon a hazai játékosok miként reagálnak ezekre az új lehetőségekre, hiszen idehaza még messze nincs olyan kultúrája a másság elfogadásának, mint a világ felvilágosultabb területein.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik