Hetekkel ezelőtt számoltunk be az ORC optoelektronikai kutatóközpont új, ún. ötdimenziós adattárolási fejlesztéséről, amely révén egy tenyerünkben 360 terabytenyi adatot (illetve több, ennyit tartalmazó kvarckristályt) tudunk letárolni. Az adatrögzítési technika és az anyagstruktúra összefonódásának köszönhetően ezen kristályok akár 14 milliárd évig is eltárolhatják adatainkat – mindez első körben egész izgalmasan hangzik.
Ez csak jobban felhívja a figyelmet a legnagyobb hiányosságokra, számolt be egy ellenvéleményről a Singularity University technológiai szabadegyetem portálja. A SingularityHub ugyanis ezzel kapcsolatban tette közzé az internet létrehozójaként ismert Vint Cerf legutóbbi nyilatkozatát – és ez korántsem megnyugtató. Cerf szerint ugyanis egyre jobban közelítünk egy digitális középkor felé, mivel szerinte a mai információtároló és –terjesztő mechanizmusokban számos hiányosság éktelenkedik.
Elmondásában pedig sok igazság van: előfordult már velünk az, hogy nem tudtuk elolvasni egy korábban írt anyagunkat vagy meghallgatni egy zenénket, mert olyan fájlformátumban tároltuk el évekkel ezelőtt, amit már nem tudunk megnyitni? Vagy az, hogy ott ülünk a Dropbox, Google Drive, OneDrive és az összes többi felhőtárhely előtt, de mégis összehúzott szemmel méregetünk egy floppylemezt, amiről már sehogy se tudjuk kinyerni a rajta tárolt adatokat? A hardver és a szoftver egyaránt szűk keresztmetszetet ad ahhoz, hogy az információhoz hozzáférhessünk, mondja Cerf, ha pedig ezt a mostani elképzelések szerint folytatjuk, platformról platformra, adathordozóról adathordozóra ugrálva, könnyen megtörténhet, hogy úgy alkot meg az emberiség egy hatalmas digitális archívumot, hogy azt hamarosan senki sem fogja tudni megfelelően olvasni, másolni.. vagy elérni.
Cerf szerint a kézenfekvő megoldás az lenne, hogy létrehozunk egy olyan, univerzálisan elfogadott standardot (erre a digitális vellum, azaz pergamen kifejezést alkalmazta), amelynek révén képesek vagyunk kiolvasható, hozzáférhető egységben rálátni a hardver, a szoftver és az ezeken keresztül elérhető tartalom összességére. Ha ugyanis van egy ilyenünk és ez segít nekünk abban, hogy tartalmainkat újabb és újabb platformra költöztessük, még azt is megélhetjük, hogy unokáink régi laptopjainkból és szervereinkből is kinyerhetik az információkat. Ha ezt nem tartjuk aggasztó vagy időszerű problémának, gondoljunk bele abba, hogy zenéinket milyen formátumokban tároltuk eddig, az adattárolók anyaga hány év alatt “ért el” és mennyire körülményes olyan zenei hordozót hallgatni, amelyhez nincsen lejátszónk. És most képzeljük el, hogy a banki kimutatásaink, az orvosi adataink és a PIN-kódjaink vannak ezeken. Előfordulhat, hogy pont az ötdimenziós adattárolás adta tárhely adja meg a lehetőséget a vellumhoz – a szakma egyelőre vitázik.
