Tech

Kulcs nélküli autókat tervez a Volvo

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 02. 22. 08:00

Kulcstalan utakon már több gyártó jár, de a Volvo nem úgy csinálja, ahogy mások, hanem lényegesen továbbgondolva.

Elsőre úgy hangzik, mintha a Volvo feltalálta volna a kanálban a mélyedést, hiszen a kulcs nélküli autók már jó pár éve köztünk járnak, sőt, ha kiszállunk a kulcs nélküli autónkból, és becsekkolunk a hotelbe, akkor ott is megeshet, hogy nem kapunk kulcsot, csak kártyát. De akkor mégis miről beszél a svéd autógyártó?

A Volvo úgy érti, hogy valóban elhagyja a kulcsot, nem lesz rá szükség semmilyen formában, sem ajtónyitáshoz, sem indításhoz, sem csomagtartóhoz, hanem az okostelefonos alkalmazás segítségével és a Bluetooth technológia közvetítésével lehetne bejutni az autóba, és kinyitni a csomagtartó tetejét, vagy akár az autó mellett állva beindítani azt. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy még az okostelefonos ajtónyitás sem a Volvo találmánya, csak annyi a lényeg, hogy más gyártóknál ez csak a másodlagos bejutási lehetőség, és nem az elsődleges.

Volvo Cars digital key
Volvo Cars digital key

Ám akik ragaszkodnak a konvenciókhoz, azoknak a gyártó továbbra is kínál majd kulcstartót, mert mégiscsak kell valami, amit az ujján pörgethet az ember. Ugyanakkor a digitális kulcs egyértelmű előnye a fizikaival szemben, hogy sokkal könnyebben megosztható, így például a családtagok meg tudnák úszni a reggeli munkába rohanáskor felmerülő “hová tetted a slusszkulcsot?” jellegű idegeskedéseket.

A teljesen kulcsmentes autózás pilotja már tavasszal megkezdődik Göteborg repterén, míg magát a technológiát az MWC-n mutatja be a gyártó, és valamikor 2017-ben jöhetnek az első közforgalmú darabok, bár még csak limitált darabszámban. Most pedig kíváncsiak vagyunk az autótolvajok reakciójára…

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.