Tech

Ez a lapos eszköz az okos lakás új középpontja

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 01. 13. 14:36

A QNAP HS-251+ NAS olyan, mint a középkori csodaszer, szinte mindenre jó. A különbség csak annyi, hogy ez tényleg be is tartja, amit ígér. Az ára kissé borsos, de tesztünk alapján minden fillért megér.

Valószínűleg még a technikai kérdésekben alapszinten tájékozott olvasók egy része sem tudja pontosan, mit is jelent a NAS kifejezés. Pedig az okosodó otthonok korában, amikor minden kütyünk minden mással összekapcsolódik, érdemes elgondolkodni egy ilyen hálózati adattároló beszerzésén, amely így a lakás “parancsnoki hídja” lehet, ahonnan bármit elérhet bárki okostelefonnal, PC-vel és akár tévével is. Tesztlaborunkban most a QNAP egyik kifejezetten egyszerűen kezelhető, de ehhez képest sokat tudó modellje járt, amelyen kiválóan bemutatható az, mire is jó egy jól eltalált dizájnnal és okos funkciókkal felruházott NAS.

Az a jó, ha észre sem veszed

Ha régebben egy olyan megoldásra volt szükségünk, amely a lakás (vagy az iroda) több eszközének egyszerre biztosít adattárolást, vehettünk valamilyen szervergépet, vagy az egyik PC-t nevezhettük ki annak. Szanaszét kábelezhettük a szobákat, ráadásul valahol folyamatosan bekapcsolva pöfögött és zúgott egy gép, kerregtek a merevlemezek… Nem épp nappali-barát megoldás, annyi szent.

Bár a NAS tulajdonképpen szintén egy számítógép, de céleszköz: a fő rendeltetése az adattárolás és az adatok minél szélesebb körű elérhetővé tétele. A QNAP HS-251+ tervezői is jól egyensúlyoztak azzal, mi az eszköz célja, és mi az, amiben viszot ne hasonlítson egy adattároló PC-hez. Az eszköz például kifejezetten lapos, valamint jó megjelenésű: a DVD lejátszóhoz méretben és külsőleg is hasonlító egységet simán beépíthetjük akár a hifi eszközök közé, vagy betehetjük a tévé alá a nappaliba, nem fog kilógni közülük. Ráadásul az okosan megoldott, ventillátor nélküli hűtés miatt nem kell számolnunk extra zajokkal sem, ezért tényleg nem zavarja egy lakás nyugalmát akkor sem, ha akár egész nap bekapcsolva marad. A merevlemezeken kívül gyakorlatilag nincs mozgó alkatrész az egységben, épp ezért néha (főleg, ha szintén mozgó alkatrész nélküli SSD-vel használjuk) azt is nehéz észrevenni, hogy be van-e kapcsolva.

Dupla belsőség

A fémborítású készülék mágnesesen rögzülő, műanyag előlapját könnyen lepattinthatjuk, így érhető el a két merevlemez-slot a kivehető keretekkel. Ezeket szerencsére elég jól ellátták rögzítési pontokkal, így az általunk próbált HDD-k és SSD-k mindegyikét stabilan bele lehetett csavarozni.

Az akár böngészőből is könnyen végrehajtható telepítési folyamat hihetetlenül egyszerű, még az is könnyen kiválaszthatja a megfelelő merevlemez-konfigurációt (RAID 0 vagy RAID 1), aki soha életében nem csinált ilyesmit. A két meghajtót mindenesetre könnyen konfigurálhatjuk úgy, hogy az egyik “elszállása” esetén se vesszenek el a mentett adataink. A merevlemez-helyek mindegyike hot-swap kompatibilis, tehát nem kell leállítani ahhoz a NAS-t, hogy kicseréljük valamelyiket.

A dobozban egyébként egy négymagos Celeron processzor és 2 GB DDR3L RAM dolgozik, ami egy PC-nek már kissé kevés lenne, de az adattároló célgép számára teljesen megfelelő alapot biztosít, a teszt során egyszer sem tapasztaltunk lassulást vagy hibát.

Mindenhez csatlakozik? Mindenhez IS!

Nézzük, mit találunk a hátlapon. Egyrészt két Gigabit Ethernet portot, tehát akár kábellel is csatlakoztathatjuk az otthoni routerhez vagy számítógéphez. Ha viszont WiFi segítségével szeretnénk elérni, az USB portok valamelyikébe applikálhatunk egy külső adaptert, így máris elérhető lesz a NAS minden laptop, tablet és telefon számára is. USB portból egyébként két 3.0 és két 2.0 szabványú is figyel a hátlapon. A médiaközpont-jellegű használatot segíti a HDMI csatlakozó, amivel közvetlenül tévére is köthetjük a jószágot. Ha épp nem a böngészős kezelőfelületen kalózkodunk, az infrás távirányító is jó szolgálatot tehet.

De talán még egyszerűbb, ha megnézzük, mi mindent lehet rákötni a HS-251+ NAS-ra. Egyrészt a routert, ez az alap, innentől ugye elérhetővé válik akár interneten keresztül is az összes mentett adatunk. Aztán jöhet akár vezeték nélkül a PC, notebook, a mobil eszközök (tablet, okostelefon), HDMI-vel a tévé, DLNA kapcsolaton keresztül a hifi audiórendszer, vagy épp a játékkonzol, USB-n keresztül pedig a digitális kamerák, videókamerák, vagy bármi, ami ezen a szabványon keresztül kommunikál. Ha ezzel megvagyunk, tulajdonképpen összehoztunk egy olyan “központi agyat”, amit elérünk a lakás, vagy a kis iroda összes eszközéről, és kis túlzással arra használunk, amire csak akarunk.

Svájcibicska feeling

A NAS kezelőfelülete PC-ről, böngészőből futtatva egy okostelefon kijelzőjéhez hasonlít, ugyanolyan kis alkalmazás-ikonok fogadnak, mint bármelyik androidos telefonon, vagy iPhone-on. Használni is ennyire egyszerű mindent, az appok mindegyikét kifejezetten egyszerűre, felhasználóbarátra faragták. Ráadásul a gyártótól egy csomó további alkalmazást lehet letölteni, így teljesen személyre szabhatjuk, miben segít nekünk a QNAP NAS.

Egyrészt szinkronizálhatjuk az adatokat egy csomó eszközről. Megadjuk, melyik eszköz milyen mappáit mentse bizonyos időközönként a rendszer, így aztán, ha mondjuk elszáll a PC, vagy ellopják a laptopot, a folyamatosan szinkronizált dokumentumaink, fotóink nem vesznek el.

Felépíthetünk egy otthoni zene- és film-adatbázist, amit a beépített lejátszókkal is hallgathatunk, nézhetünk, de akár a tévén, hifi-rendszeren is kezelhetjük. Akár többen is: a teszt során simán néztünk egy időben filmet Chromecasttal ellátott tévén keresztül, miközben egy hangrendszeren a másik szobában szólt a szintén a NAS-on tárolt zene. Ráadásul ugyanebben az időben futott le egy automatikus mentés PC-ről.

A böngészőben futó rendszerben találunk többek között egész jól használható keresőt, ami gyorsan megtalál bármilyen lementett fájlt vagy multimédiás tartalmat, jó ötlet a cloud szolgáltatókkal összekötött szinkronizálás (például Google Drive vagy Dropbox fiókokhoz kapcsolódva). A beépített torrent kliens miatt végre ki lehet kapcsolni a PC-t, a NAS a háttérben csendben kezeli a fel- és letöltéseket. Aki szeretné, külső eszközökkel akár otthoni IP-kamerákat is csatlakoztathat az eszközhöz, amelyet akár távolból, telefonos alkalmazásból is figyelhetünk.

Annyi lehetőség van még az eszközben, hogy mindet ki se tudtuk próbálni. Kisvállalati megoldásként például FTP szerverként, webszerverként is beállíthatjuk, VPN-ezhetünk rajta keresztül, vagy akár a céges nyomtatókat köthetjük rá, hogy mindenki központilag érhesse el őket.

A HS-251+ mostanában 100 ezer forint környéki áron érhető el, ami nem olcsó, de az esztétikai és funkcionális pozitívumokért mindenképpen megér ennyit.

Ami tetszett:

+ “lakás-kompatibilis” kinézet
+ ventillátorzaj teljes kiküszöbölése
+ működés közben cserélhető merevlemezek
+ sok támogatott eszköz és még több funkció
+ kifejezetten egyszerű telepítés, felhasználóbarát kezelés

Ami kevésbé:

– a 100 ezres ár ugyan megéri, de valóban nem olcsó
– a ventillátor hiánya miatt kissé melegszik, érdemes a tetejétől számított 10-15 centis helyet szabadon hagyni

A 24.hu Tech rovatának tesztjeit a következő kiépítésű PC segítségével végezzük:

  • Intel Core i7-5820K (LGA 2011-v3) processzor
  • ASRock X99 Extreme6/3.1 alaplap
  • Crucial BallistiX Sport DDR4 RAM (16 GB)
  • HyperX 240 GB SSD
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. május 1.
Résztvevők a Magyar Szocialista Párt (MSZP) majálisán a városligeti nagyréten 2013. május 1-jén.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.