Tech

Nem tud akkorát tippelni, amennyibe a világ legdrágább anyagának egyetlen grammja kerül

24.hu
24.hu

2015. 12. 09. 11:01

A legdrágább Beluga-kaviárból egyetlen grammnyi akár háromezer forintot is érhet. Ugyanennyi arany nagyjából tízezer forintba kerül. A világ legnépszerűbb kábítószerének, a kokainnak grammjáért pedig nagyjából húszezer forintot kell fizetni a feketepiacon, már ha az ember megfelelő minőségre vágyik. Nem véletlenül státuszszimbólum mindhárom anyag.

Az áruk valóban borsosnak tűnik, de csak messziről. Létezik ugyanis egy anyag, amelyikből még egy porszemnyit sem lehetne kapni ennyi pénzért. Egy oxfordi cég, a Designer Carbon Materials fejlesztette ki azt az endohedrális fullerént, amiből egyetlen gramm 43 milliárd forintba kerül.

Ha azt hinné, hogy ennyiért nem kell majd senkinek, eláruljuk: már el is adták belőle az első szállítmányt, 200 mikorgrammot, valamivel több mint 9,5 millió forintért. A vevő persze nem pirítósra keni majd, és nem is szívja fel egy tükörről az orrába, hanem high-tech eszközök építéséhez használja.

Pontosabban ultrapontos, hordozható atomórák készítéséhez. Az atomórák a jelenleg ismert legpontosabb műszerek, ám jelenleg szobányi méretűek, mit az első számítógépek az ötvenes években. Az új anyag segítségével azonban akkorára zsugoríthatók, mint egy chip az okostelefonokban.

This photo released August 22, 2013, courtesy of the National Institute of Standards and Technology shows NIST's ultra-stable ytterbium lattice atomic clock. Ytterbium atoms are generated in an oven (large metal cylinder on the left) and sent to a vacuum chamber in the center of the photo to be manipulated and probed by lasers. Laser light is transported to the clock by five fibers (such as the yellow fiber in the lower center of the photo). A pair of experimental atomic clocks based on ytterbium atoms at the National Institute of Standards and Technology (NIST) has set a new record for stability. The clocks act like 21st-century pendulums or metronomes that could swing back and forth with perfect timing for a period comparable to the age of the universe.  NIST physicists report in the August 22, 2013 issue of Science Express that the ytterbium clocks' tick is more stable than any other atomic clock. Stability can be thought of as how precisely the duration of each tick matches every other tick. AFP PHOTO / NIST == RESTRICTED TO EDITORIAL USE / MANDATORY CREDIT: "AFP PHOTO / NIST / NO MARKETING / NO ADVERTISING CAMPAIGNS / DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS == / AFP / Burrus/NIST / HO
Forrás: NIST

Ez pedig forradalmasítja a műholdas helymeghatározást, azaz a GPS technológiát. Jelenleg egy GPS készülék 1-2 méteres pontossággal tudja meghatározni egy tárgy helyét a Földön, ami bőven elég arra, hogy elnavigáljon egy autóst A pontból B-be. Egy önmagát vezérlő autó működtetéséhez viszont édeskevés. Az oxfordi endohedrális fullerénnek köszönhetően a GPS-ek pontossága 1 milliméteren belüli lesz, vagyis az ember hatalmasat lép afelé, hogy soha többé ne kelljen járműveket vezetnie, ha csak nem akar.

(via Metro)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Construction workers carrying pipe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.